Szolnokon is gyártották az első amerikai hidrogénüzemű vonatot - videó

hidrogénüzem, vonat
Vágólapra másolva!
A részben a Stadler szolnoki ütemében gyártott, a kaliforniai San Bernardino Megyei Közlekedési Hatóság (San Bernardino County Transportation Authority, SBCTA) részére készült FLIRT H2 motorvonat elkezdte a gyártói teszteket Svájcban. A projekt ütemezésének megfelelően, az álló- és futópróbákat követően, a Stadler a járművet az Amerikai Egyesült Államokba szállítja, ahol már az engedélyeztetéshez szükséges hivatalos hatósági próbákat végzik el a szakemberek - áll a Stadler közleményében.
Vágólapra másolva!

A Stadler Flirt H2 vonata az első hidrogénüzemű vasúti jármű lesz az Egyesült Államok történetében, és fontos szerepet játszik a zéró károsanyag-kibocsátású vasúti technológia bevezetésében az amerikai piacon. A jármű kocsiszekrényei és az erőforrás-modul váza is a Stadler szolnoki alumínium kocsitesteket gyártó üzemében készült.

A Stadler szolnoki gyára 2009-ben kezdte meg a működését, és mára nemcsak a cégcsoport, hanem a régió legnagyobb kapacitású vasúti kocsiszekrény üzemévé vált.

A Flirt H2 motorvonatot a kaliforniai Redlands Passenger Rail Project személyszállító vasúti projekt keretében szerzik be. A Redlands Passenger Rail Project egy 14 kilométeres összeköttetést jelent Redlands és a San Bernardino Metrolink állomás között, ahol a jármű 16 menetet fog teljesíteni napi szinten. Ez azt jelenti, hogy a motorvonat utasforgalmi körülmények között naponta 480–600 kilométeres távot tesz majd meg, a külső környezeti viszonyok függvényében.

Nézze meg a tesztüzemről készült videót:

A Flirt H2 jármű két kocsiból és egy úgynevezett "PowerPack" néven ismert erőforrás modulból áll, amely helyt ad az üzemanyagcelláknak és a hidrogéntartályoknak.

A "PowerPack" a hidrogént elektromos árammá alakítja át, amelyet egy a hajtásért felelős akkumulátorban tárol el.

Az akkumulátor ezután a jármű hajtásendszerét, a fűtő-, szellőző- és légkondicionáló rendszert (HVAC) és egyéb kényelmi berendezéseket lát el energiával. Ebben a konfigurációban a vonat fékezéskor a mozgási energiát is vissza tudja nyerni, így ez is újra felhasználhatóvá válik a jármű meghajtására. A vonat 108 ülő utas befogadására alkalmas, és rengeteg további állóhelyet kínál. Maximális sebessége 130 kilométer per óra.

A cikk kiemelt képének forrása a vállalat Youtube videója.