Nem tervez elbocsátást a hazai cégvezetők többsége

manager cégvezető cég vezető ügyvezető igazgató general manager
44950879 - confident professional business man smiling at camera, office and business team working on background, selective focus
Vágólapra másolva!
A gazdasági kihívások ellenére a magyarországi cégvezetők 78 százaléka nem tervez létszámcsökkentést, 97 százaléka pedig nem csökkenti a dolgozók javadalmazását a következő 12 hónapban - ismertette a PwC Magyarország adótanácsadási üzletágának cégtársa a tanácsadó cég friss felmérését.
Vágólapra másolva!

Koncz Barbara közölte, a PWC által 12. alkalommal elkészített magyarországi vezérigazgatói felmérésből - amelybe 2022. október és december eleje között 267 cégvezetőt vontak be - az is kiderült, hogy a vállalatok elsősorban a működésük optimalizálására törekszenek.

Példaként említette, hogy a megkérdezettek 61 százaléka jelezte, hogy már csökkentette a működési költségeit, 57 százalékuk növelte a termékeik és szolgáltatásaik árát, 43 százalékuk pedig bővítette termékei és szolgáltatásai kínálatát.

Koncz Barbara szerint

a cégvezetők előre menekülnek, ugyanis a válaszadók 58 százalékának a tervei között nem szerepel a beruházások visszafogása.

Illusztráció 123RF

A következő 12 hónapban a vállalatok növekedési kilátásaira kockázatot jelentő tényezők rangsorában a cégvezetők az energiaválságot, az inflációt és a makrogazdasági volatilitást sorolták az első három helyre. A geopolitikai konfliktusok állnak a negyedik, a kiberkockázatok az ötödik helyen, míg az egészségügyi kockázatok, a klímaváltozás és a társadalmi egyenlőtlenségek a lista végén találhatók - fogalmazott Koncz Barbara.

Emlékeztett, hogy tavaly ugyanebben a rangsorban az egészségügyi kockázatokat tették az első helyre.

A felmérésben arra is kíváncsiak voltak, a vállalatvezetők mennyire látják jövőállónak a vállalkozásukat. A megkérdezettek 43 százaléka mondta, hogy ha nem hajtanak végre jelentős változásokat a cégen belül, akkor kevesebb mint 10 évig maradnak a piacon. A vállalatok nyereségességet befolyásoló tényezők közül a válaszadók 62 százaléka a technológiai újításokat (például mesterséges intelligencia), 59 százalékuk a munkaerőhiányt és a szakképzett munkaerő hiányát, 52 százalékuk pedig a szabályozás változását említette. A globális felmérésben a cégvezetők a legnagyobb hangsúlyt a változó ügyféligényekre helyezték, ez a magyarországi kutatásban a negyedik helyen állt.