Hajrával zárták a tavalyi évet a nyugdíjas éveikre készülők

nyugdíjas, idős, boldog
Az időskorban fontos, hogy ki hogyan éli meg a változást
Vágólapra másolva!
Erős hajrával zárták a múlt évet a jövő nyugdíjasai: a K&H-nál a nyugdíjbiztosítási díjbefizetések összege tavaly novemberben 7,5 százalékkal, decemberben pedig 12 százalékkal haladta meg a 2022-es havi átlagot. A bővülés köszönhető az adó-visszatérítésnek is, amelyet idén kapnak meg az érintettek. Az év végi befizetések növekedése is hozzájárult ahhoz, hogy a pénzintézetnél a nyugdíjbiztosítási állomány éves szinten 22 százalékkal, 2020-hoz képest pedig 57 százalékkal nőtt. Kedvező továbbá, hogy egyre fiatalabbak az öngondoskodók, a K&H-nál a nyugdíjbiztosítással rendelkezők átlagéletkora 2022-ben 42,4 év volt, szemben a 2021-es 42,8, illetve a két évvel korábbi 43,3 évvel.
Vágólapra másolva!

A korábbinál bizonytalanabb gazdasági helyzet és a növekvő mindennapi kiadások ellenére a nyugdíjra takarékoskodók kitettek magukért a múlt év végén. Ebben nagy szerepet játszhatott az állami támogatás, azaz az adóvisszatérítés lehetősége. Emellett az öngondoskodók egyre fiatalabbak - derül ki a K&H összefoglalójából.

Két számjegyű bővülés

Számottevően bővült a K&H-nál a nyugdíjbiztosítások állománya: a múlt év végén 22 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a 2020 végi szinthez képest pedig 57 százalékkal növekedett. Ráadásul a tavaly novemberi és decemberi befizetések összege 7,5 illetve 12 százalékkal haladta meg a 2022 év havi átlagát.

Illusztráció Forrás: 123rf.com

Székely Pálma, a K&H életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője közölte:

Hozzátette: "A díjállomány növekedése arra is utal, hogy sokak számára a mostani bizonytalan gazdasági helyzet még jobban előtérbe helyezte az öngondoskodást. Azaz a jövő nyugdíjasai a megtakarításukkal egy későbbi esetleges kedvezőtlenebb gazdasági klímában is megfelelő anyagi bázissal rendelkezhetnek."

Fiatalodik az öngondoskodók tábora

Szintén kedvező eredmény, hogy egyre fiatalabbak az időskorukra nyugdíjbiztosítással készülők: az átlagéletkoruk a K&H-nál 2020-ban 43,3 év, 2021-ben 42,8 év volt, majd a múlt évben 42,4 évre csökkent.

Székely Pálma erről azt mondta, hogy az öngondoskodást érdemes minél előbb elkezdeni, mert annál nagyobb összeg halmozható fel a nyugdíjba vonulásig.

A K&H nyugdíjkalkulátorának adatait idézve példaként azt mondta, hogy aki 25 éves korától havonta 10 ezer forintot tesz félre, az indexálást is figyelembe véve 27,5 millió forintot halmozhat fel időskorára. Ezzel szemben, ha csak 35 évesen kezd el takarékoskodni, akkor havi több mint 20 ezer forintra lesz szüksége ahhoz, hogy hasonló nagyságrendű összeghez jusson a nyugdíjkorhatár elérését követően.