Döbbenetes fordulat következett be Kínában

rizs termesztés
Honghe Hani Rice Terraces in Yuanyang County. Yunnan Province. China. (Photo by Andrey Gudkov / Biosphoto / Biosphoto via AFP)
Vágólapra másolva!
A kínai és más ázsiai konyháknak meghatározó összetevője a rizs, melyet széles körben fogyasztanak, számos étel részeként. Épp ezért igencsak meglepő, hogy Kínában ma már több kukoricát termesztenek, mint rizst.
Vágólapra másolva!

Jelentős fordulatot mértek a kínai mezőgazdaságban, ugyanis a világ második legnagyobb gazdaságában már több kukoricát termesztenek, mint rizst.

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) adatai szerint

2021-ben Kína elsődleges gabonatermelése 43 százalékban kukoricából és 34 százalékban rizsből állt.

Ez nem jelenti azt, hogy a kínai lakosok ma már több kukoricát fogyasztanának, mint rizst. A fordulat oka sokkal inkább az, hogy a kínai állattenyésztésben a kukorica egyre fontosabb alapanyagnak számít. Emellett az üzemanyaggyártásban is használják a kukoricát, ami tovább növeli a keresletet – írja a Statista.

A kukorica népszerűsége annak is betudható, hogy ez az egyik legsokoldalúbban felhasználható gabonaféle, ugyanakkor viszonylag könnyen termeszthető.

Az egyre növekvő kínai középosztály pedig egyre több húst fogyaszt, ami fokozza az állattenyésztés felől érkező kukoricaigényt.

Kína egyébként időnként hatalmas mennyiségű kukoricát importál az Egyesült Államokból, amely a világ legnagyobb kukoricatermesztő országa.

Kínában már több kukoricát termesztenek, mint rizst Forrás: AFP/Xinhua News Agency/Wang Kai

Az USA-ban a kukorica az elsődleges gabonatermesztés 85 százalékát teszi ki, szemben az 1981-ben mért 62 százalékkal. Hasonló növekedést produkált Brazília is, ahol ugyanebben az időszakban a kukorica részaránya 66 százalékról 79 százalékra nőtt.

Kínában 2012-ben fordult elő először, hogy több kukoricát termesztettek, mint rizst.

Más ázsiai országokban azonban továbbra is a rizs dominál, mégpedig igen jelentős mértékben.

Bangladesben, Kambodzsában, Malajziában, Dél-Koreában, Srí Lankán vagy Vietnámban a rizs több mint 90 százalékos dominanciával bírt 2021-ben. Japánban, Mianmarban és Thaiföldön ez az arány 85 százalék volt.

Indiában és Nepálban változatosabb a gabonatermesztés, és ezt a két ország konyhája is tükrözi. Itt a rizs csupán a gabonatermesztés felét adta, és a búza részaránya 20-30 százalékos volt.

Ázsia egésze 2021-ben a világ elsődleges gabonatermesztésének 48 százalékát biztosította, szemben a 2018-as 57 százalékkal.

Ugyanebben az időszakban a kukorica előfordulása megduplázódott, 13-ról 26 százalék körüli szintre emelkedett.