Zöld lesz egy magyar gyártó baconje

Tamási-Hús Kft.
Tamási, 2021. február 19. Dolgozók a Tamási-Hús Kft. üzemében, Tamásiban 2021. február 19-én. Az osztrák tulajdonú kft. 14 milliárd forintnyi beruházásához 3,5 milliárd forint támogatást adott a kormány, a beruházással 255 új munkahelyet teremt a cég, és létszáma 500 fölé emelkedik. MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
A Tamási-Hús Kft. év végéig megvalósítja, hogy a gyártás során keletkezett, nem kiküszöbölhető környezeti karbonterhelését semlegesíti. Kiss András, a vállalat energetikai mérnöke elmondta, hogy a zöld törekvéseik keretein belül megszüntetik a földgázfüggőségüket, a villamosenergia-fogyasztás egy tetemes részét napelemparkkal váltják ki,  valamint decembertől 38 százalékkal csökkentik a műanyag-felhasználást is. A hosszú távú tervek közt szerepel az is, hogy a tamási önkormányzat termálvíz hálózatába bekapcsolódjanak és a település más cégeivel energiaközösségeket alkossanak.
Vágólapra másolva!

A gyárak működése során elkerülhetetlen, hogy közvetlen vagy közvetett módon szén-dioxidot vagy egyéb üvegházhatású gázokat termeljenek, így az üzemek jelentős méretű karbonlábnyomot hagyhatnak maguk után. A Gierlinger termékeket is gyártó Tamási-Hús Kft. az elmúlt években széles körben igyekezett olyan beruházásokat és fejlesztéseket végrehajtani, amelyek a zöldebb termelés irányába mozdítják el a vállalat működését.

Kiss András tájékoztatásosból az is kiderült, ennek részeként a cég 2023-ra teljes mértékben eléri a karbonsemlegességet úgy, hogy a káros gáz kibocsátásával azonos mértékben klímabarát projekteket támogat.

A támogatott projektek a legmagasabb klímavédelmi sztenderdek szerint kerültek minősítésre így biztosítani tudják, hogy megvalósításuk során ugyanolyan mértékben csökkentik az üvegház hatású gázok kibocsátását, mint a vállalat gyártáshoz köthető karbonlábnyoma.

Dolgozók a Tamási-Hús Kft. üzemében Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A zöldítéshez kapcsolódik az is, hogy 2022 decemberére 38 százalékkal sikerült csökkenteni a műanyag-felhasználást az előző évhez képest, de ide sorolhatóak egyebek mellett a 2023-ban megvalósítandó napelem-telepítési törekvések is.

Kiss András közölte:

Bejelentette azt is, hogy a Tamási-Hús Kft. megszünteti a földgázenergia-függősét és átállnak propán-bután tüzelésű működésre. Ugyan ez nem óriási beruházás, de komplikált folyamat, aminek kifutása jövő nyárra várható, azaz ekkora tudnának teljesen leválni a vezetékes földgázról, amit a jelenlegi geopolitikai helyzetben nagyon indokoltnak tartanak. A pébégáz a kőolajbányászat mellékterméke, aminek ugyan felment szintén az ára, de stabilabb és kiszámíthatóbb a beszerzése.

Ami a jövőbeli terveket illeti, Kiss András arról beszélt, Tamásiban az önkormányzat rendelkezik fűtési célra is használható termálvíz-hálózattal, és tárgyalnak arról, hogy ezt kiterjesszék a cégre is. Szintén tervben van, hogy a település más vállalataival energiaközösséget alkossanak, így el lehetne érni, hogy jóval költséghatékonyabb és környezetbarátabb legyen a cégek működtetése.