Batman és Superman kosztümjénél Vasember páncélja jóval drágább, de így sem az a csúcstartó

Vasember, Bosszúállók
Vágólapra másolva!
Nehéz lenne elképzelni Batmant jellegzetes köpenye és maszkja, vagy Vasembert tűzpiros színű, aranyozott páncélja nélkül. Habár ezek a szuperruhák nem mindig a legpraktikusabbak, mégis meghatározzák a főhősök karakterét. Cikkünkben összegyűjtöttük a szuperhősvilág 8 legdrágább kosztümjét, amelyekbe bújva híres színészek mentik meg a világot a mozivásznon.
Vágólapra másolva!

A képregények megfilmesítésénél fontos, hogy a hős öltözéke és annak kiegészítői hasonlítsanak az eredeti, rajzolt formához. Bár előfordul, hogy a filmesek csekély mértékben megváltoztatják az adott szuperhős képregényében látható eredeti kosztümöt, de arra mindenképpen figyelnek a filmipar dolgozói, hogy a főhős azonnal felismerhető, vagyis könnyen beazonosítható legyen. Ennek persze ára van: ezek a filmes kosztümök elképesztő összegekbe kerülnek, bemutatjuk közülük a 8 legdrágábbat. (A szuperhősök öltözékeinek, nem meglepő módon, nincs meghatározott áruk, mint a konfekcióruháknak. Értékükre vagy a film költségvetésében szereplő tétel utal, vagy pedig az összeg, amit egy-egy ilyen szerelésért árveréseken fizetnek a vastag pénztárcájú rajongók.)

A képre kattintva megtekintheti a képregényes-filmes szuperhősvilág legdrágább kosztümjeit:

A legdrágább szuperhős ruhák, jelmez, ruha, kosztüm, szuperhős