Marion Cotillard volt az eldugott kaliforniai ingatlan titokzatos vásárlója

Marion Cotillard a cannes-i filmfesztiválon 2016 májusában
Marion Cotillard a cannes-i filmfesztiválon 2016 májusában
Vágólapra másolva!
Kiderült, hogy Mation Cotillard volt a titokzatos vevő, aki tavaly milliókat fizetett egy Los Felizben található, eldugott domboldali ingatlanért. A francia színésznő igen jelentős összeget tudott lealkudni a ház eredetileg meghirdetett árából.
Vágólapra másolva!

Marion Cotillard nemcsak Oscar-díjas színésznő, de úgy tűnik, igen ügyes üzletkötő is. Tavaly ugyanis 5,4 millió dollárért (kb. 2,3 milliárd forint) vásárolt meg egy Los Feliz-i ingatlant, melyet eredetileg 7 millió dollárért hirdettek – írja a Dirt.com.

Csak most derült ki, hogy a 47 éves Cotillard volt a vásárló, eddig a vevő kiléte rejtve maradt. A 395 négyzetméteres, elegáns ingatlan még az 1930-as években épült, és a kétszintes házat a leírás „tradicionális stílusúként" jellemzi, kiegészülve a mediterrán villák hangulatával.

A 2185 négyzetméteres telken elterülő épület sajátossága, hogy egyetlen része sem látható az utcáról, mivel magas dombtetőn fák és sűrű lombok mögött fekszik. Egy rejtett sikátor vezet fel az ingatlan mögé, ahol egy kétállásos garázs található. Közvetlenül alatta egy vendégház kapott helyet. Innen egy zárt sétányon lépcsők vezetnek a főépülethez, melyet virágok, szökőkutak és vörös téglából épült teraszok sora vesz körül.

A leírás alapján a főépületben edzőterem, könyvtár, díszes kandallóval ellátott nappali és tágas ebédlő található. Az alsó szinten két vendég hálószoba kapott helyet, míg az emeleten két fő lakosztály található. Mindkettő saját fürdőszobával és erkéllyel rendelkezik, melyekről lenyűgöző kilátás nyílik Los Angelesre és a városon túlra.

A kertben egy meglepően hatalmas úszómedence mellett beépített grillközpont, gyümölcsfák, valamint egy organikus zöldségeskert is megtalálható.

Cotillard és párja, Guillaume Canet már hosszú ideje megosztják az idejüket Kalifornia és a párizsi otthonuk között.