Gáztárolók töltöttsége: az Unió élén van Magyarország

Kardoskúti, földgáztároló, Kardoskút, Földgáz, cső
Kardoskúti földgáztároló
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió tagállamai közül a magyar gáztárolók relatív, vagyis fogyasztásarányos töltöttsége a negyedik legmagasabb az augusztus 28-i adatok alapján – derült ki az Aggregated Gas Storage Inventory európai platform adataiból.
Vágólapra másolva!

Magyarország 36,35 százalékos szinttel áll a fogyasztásarányos töltöttség alapján készített lista negyedik helyén. Az augusztus végi adatok szerint az élen Ausztria (64,37 százalék) áll, utána Szlovákia (47,98), majd Csehország (39,4) következik – írta a Világgazdaság.

Forrás: Origo

Hazánk után, az ötödik helyen Dánia áll 32,9 százalékkal. Ausztria előnye egyrészt azzal magyarázható, hogy náluk van az Északi Áramlat 1 végpontja, másrészt nyugati szomszédunk áramtermelésében – a vízi erőműveknek köszönhetően – minimális szerepet játszanak a gázüzemű erőművek.

Miután a betárolási időszak alatt ismét leállt az Északi Áramlat 1, azok az országok, amelyek eddig nem szereztek forrást, a múlt héttől jóval drágábban tehetik ezt meg.

Ráadásul most tölteni sem tudnak néhány napig. Magyarország abból a szempontból szerencsés helyzetben van, hogy a fő szállítási iránya nem észak, hanem dél, a Török Áramlat és a krki terminál.