Botrány tört ki a brit Tesco körül méhviasz miatt

citrus félék citrom lime narancs Ezektől az ételektől garantáltan ragyogó lesz az arcbőröd
Vágólapra másolva!
Az Independent számolt be róla, hogy a brit Tesco a bírálatok kereszttűzébe került, miután kiderült, hogy az élelmiszerlánc által árusított citrusfélék nem alkalmasak a vegánok számára. Az elmített gyümölcsöket a betakarítás után ugyanis állati eredetű anyaggal, méghozzá méhviasszal vonják be.
Vágólapra másolva!

A kritikákra válaszul a Tesco megerősítette, hogy ezentúl „nem vegán" címkével látják majd el az érintett gyümölcsöket, valamint ígéretet tett arra is, hogy a jövőben együttműködik a beszállítókkal, hogy mielőbb megtalálják a megfelelő alternatívát a méhviasz helyett.

A méhviaszt gyakran használják a citrusfélék héjára, mivel ez segíthet a gyümölcs hosszabb ideig történő frissen tartásában Forrás: Shutterstock

A Clean Green Simple szerint meglepő módon számos más gyümölcs is alkalmatlan a vegánok számára.

A banánt például gyakran kitozánt tartalmazó tartósítószerrel permetezik, amely a rákok héjából származó anyag. Sőt az előre csomagolt gyümölcslevek is tartalmazhatnak rovarokból előállított színfokozókat, vagy épp olyan hozzáadott vitaminokat, mint például az omega-3, amelyet leginkább halolajból nyernek ki.

A vegán étrendet követőknek ezért érdemes ezekből inkább a bio változatokat választaniuk.