Lemarad a szlovák gazdaság, romlanak a kilátásai

elektromos, autó, zöld, gyártás, autógyár, renault, francia, franciaország
An employee works on electric car equipments, at the Renault factory, in Cleon, northwestern France, on July 5, 2022. (Photo by Lou BENOIST / AFP)
Vágólapra másolva!
Jócskán elhagyta a magyar életszínvonal és gazdasági fejlettség a szlovák nívót: az Eurostat kimutatása szerint nyolc százalékkal előzzük meg a korábbi „bezzeg országot".
Vágólapra másolva!

Északi szomszédunk egyre távolabb kerül a nyugati életszínvonaltól, lemarad a gazdasági felzárkózásban, kilátásai romlanak, erőforrásait sem képes hatékonyan felhasználni – ekképpen lehet összefoglalni a szlovák pénzügyi tárca mellett működő Pénzügypolitikai Intézet (IFP) jelentését.

Jelentősen lelassult északi szomszédunk gazdasági fejlődése. Forrás: AFP/Lou Benoist

Véget értek a jó idők – így minősítette a szóban forgó elemzést a körkép.sk internetes portál, amely összeállításban rámutatott arra is, hogy Szlovákia gazdaság potenciálja, vagyis képessége a növekedési kibocsátásra, jelentősen lelassult: a koronavírus okozta gazdasági sokk előtt négy százalékos volt ez a mutató, jelenleg mindössze egy százalékos.

Rengeteg mélyben gyökerező probléma van abban a Szlovákiában, amelyet korábban „bezzeg országként" tüntettek fel, s példaként ajánlottak Magyarország számára is.

Nem árt azonban egy kis múltba révedés. Északi szomszédunk 2007-ben hagyott le bennünket életszínvonal tekintetében. Míg az ezredforduló környékén még nyolc százalék körüli különbség volt a javunkra, 15 évvel ezelőtt az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson mért GDP az uniós átlag 69 százaléka volt ott, míg 63 százalék nálunk. A tátrai tigris nagy ugrása mögött az állt, hogy a Dzurinda-kormány a 2000-es években hatalmas gazdasági reformokat vitt végbe. Szemben például az akkori magyar balliberális kormánnyal, átalakították a szociális támogatások rendszerét. A korábbi években a támogatás igénybevételére, mintsem munkakeresésre ösztönző rendszer működött: a segélyezési gyakorlatot úgy változtatták meg, hogy a munkakeresés a korábban juttatásból élő rétegek elemi érdekévé vált. Csak úgy, mint a második Orbán-kormány idején hazánkban.

Az átfogó reform 2004-ben indult: a korábban a jövedelemhez kapcsolódó adókra, az szja-ra és a társasági adóra fókuszáló rendszer súlypontja a fogyasztási típusú adókra tevődött át. Elindult a nyugdíjrendszer reformja is, és ugyancsak a 2004-hez kapcsolódik az egészségügyi rendszer átalakítása. A kórházakban pedig a szűrővizsgálatokra helyezték a hangsúlyt, ezek ingyenesek voltak, de aki elmulasztotta őket, és kórházba került, érvényes biztosítása mellett is kellett fizetnie.

Közben a szlovák állami pénzügyek is rendkívül jól alakultak, így Szlovénia után a kelet-közép-európai blokkból északi szomszédaink tudták bevezetni az eurót másodikként.

Míg Nyugat-Szlovákia fejlődött a keleti országrészek szegények maradtak. Forrás: shutterstock

Ugyanakkor a szlovák gazdasági „csoda" azt is eredményezte, hogy az ország nyugati fele, a Pozsonnyal szomszédos régiók, fejlettek lettek, míg a keleti térségek egyáltalán nem részesedtek a bővülés gyümölcseiből. A keleti vidékeken, Kassa, Eperjes környékén a szegénység továbbra is jelentős, nem sikerült az évtizedes problémákat orvosolni.

Summa summarum: Szlovákia is beleesett a közepes fejlettségű országok csapdájába.

Összeszerelő üzemek országa lett, ahol egy idő után csak a külföldi tőke betelepülésére alapozták a fellendülést, valamint az egyszerűsített adózásra, nem pedig a tényleges gazdasági teljesítményre.

Jelenleg három fő területre kell koncentrálni a tótoknak: a hatékonyságra, a munkaerőpiacra, valamint az oktatásra – figyelmeztet a Pénzügypolitikai Intézet. Tudniillik hiába alacsony a munkanélküliségi ráta az aktív rétegből egyre kevesebben dolgoznak. Érdekessége még az elemzésnek az is, hogy Szlovákia alul teljesít a jogérvényesítés terén is. Ami pedig a mindennapokban is érezhető: tombol a kétszámjegyű infláció, és nem tudni, hol a vége. Bár az eurózónás tagság segíthetne, elsősorban az alacsony kamatok miatt, a mostani helyzet ellentmond az alapvető közgazdasági összefüggéseknek.

Végezetül, de nem utolsósorban, nézzük, hogy a kelet-közép-európai országok táborában, mely ország, hol is tartózkodik fejlettségi szinten, az EU 100 százalékos átlagához viszonyítva: Bulgária 55, Szlovákia 68, Horvátország 70, Lettország 71, Románia 73, és Magyarország 76.