A cég üzemeltetési vezetője továbbá legalább 100 önkéntest is keres, akik dolgoznának ebben a pozícióban Sydney és Melbourne repülőterein.
A feladatok közé tartozik az egyenként akár 32 kilogrammos poggyászok szkennelése, be- és kirakodása, valamint az ezeket szállító járművek vezetése a repülőtereken.
A menedzsereket és vezetőket arra kérték, hogy heti három vagy akár öt napon át, négy vagy hat órás műszakokban lássák el a poggyászkezelői tennivalókat.
A jelentős munkaerőhiány magyarázata, hogy a koronavírus-járvány miatti szigorú bezárkózás idején
a légitársaság legalább 1.600 poggyászkezelőnek mondott fel, a szolgáltatást vállalkozóknak szervezték ki,
amit a szövetségi bíróság jogellenesnek ítélt. A világjárvány lecsengésével és a határok megnyitásával a Qantas-nak is nagy kihívást jelent a szolgáltatásainak újraindítása.
A kiugróan sok influenzás kolléga és a Covid-19 járvány újbóli megjelenése, valamint a továbbra is szűkös munkaerőpiac miatt az erőforrás-utánpótlás hatalmas kihívást jelent az egész iparágunkban"
- nyilatkozta Colin Hughes, a Qantas operatív igazgatója a BBC-nek.
A légitársaság nyilvánosan is bocsánatot kért a csalódott utasoktól a törölt járatok, a hosszú sorban állás, és az eltévedt poggyászok okozta kellemetlenségek miatt. Remélik, hogy ezekre a súlyos problémákra megoldás lehet a kevesebb járatszám, és a hozzájuk csatlakozó sok új kolléga is.
A Qantas szóvivője elmondta, hogy mindent megtesznek a szolgáltatásaik javítása érdekében: "Beláttuk, hogy működésünk teljesítménye nem felel meg ügyfeleink, illetve a magunkkal szemben támasztott elvárásoknak sem, viszont minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ismét régi formánkat nyújthassuk. Ennek érdekében idén húsvét óta a forgalmasabb időszakokban eddig már legalább 200 vezető beosztású kolléga segített be a repülőtéri fizikai feladatok ellátásában."