Varga Mihály: A baloldali költségvetési módosítók 3240 milliárd forintos adóemelést jelentenének

KÖVÉR László; VARGA Mihály
Budapest, 2022. június 7. A 2023. évi költségvetési törvényjavaslat, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter átadott Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a Parlamentben 2022. június 7-én. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A baloldali módosító javaslatok 4600 milliárd forinttal borítanák fel a jövő évi költségvetést, és 3240 milliárd forintos adóemelést jelentenének - tette közzé a Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető videobejegyzése szerint áttekintették a baloldal 436 módosító javaslatát a jövő évi költségvetéshez.

Ezek közel akkora összeggel - 4600 milliárd forinttal - borítanák fel a büdzsét, mint amit családtámogatásokra, a rezsivédelmi és honvédelmi alapra fordítanak összesen jövőre.


Példaként említette, hogy a baloldali adóemelési javaslatok 3240 milliárd forinttal emelnék a közterheket, ezek között szerepel a karbonadó, amely 200 milliárd forintos adóemelést jelentene, vagy a társasági adó növelése is, amely 2360 milliárd forinttal növelné a vállalkozások terheit.

A miniszter bejegyzése:

Hozzátette: javaslataik szerint a költségvetési tartalékokat is fel kellene élni. Az eredeti 1260 milliárd forintos tartalék másfélszeresét, 1900 milliárdot költenének el a tartalékok terhére.

A jövő évi költségvetés a rezsivédelem és a honvédelem költségvetése.

- jelentette ki a pénzügyminiszter, és hozzátette: a baloldali javaslatok veszélyeztetnék ezt, növelnék a költségvetési hiányt és az államadósságot.

A költségvetés tervezésekor csak a felelős, átgondolt javaslatokat tudják támogatni - szögezte le Varga Mihály.

Kiemelt kép:

A 2023. évi költségvetési törvényjavaslat, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter átadott Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a Parlamentben 2022. június 7-én (MTI/Máthé Zoltán)