Idén a korábbinak közel a dupláját is költhetik a magyarok nyári játékokra

Pancsolás, gyerek, élménymedence, gyerekmedence
A legkisebbeknek saját részleget alakítanak ki
Vágólapra másolva!
A Regio Játék friss kutatása alapján a nyári szezonban jellemzően 2-6 ezer forintot költenek a magyar családok strandjátékokra, a legtöbben vízipisztolyt, úszógumit és strandlabdát vásárolnak. A nyári gyermekfelügyeletben a nagyszülők segítenek a legtöbbet, azonban sok család a táborozás lehetőségével is él, áll a cég közleményében.
Vágólapra másolva!

A vízi játékok mellett egyre több kosárba kerül egy medence is, évről-évre egyre nagyobb méretben. Ezzel nemcsak az egyre dráguló strandbelépők árát spórolják meg a szülők, de egy bármikor használható kinti programot is biztosítanak a kicsiknek és nagyoknak.

A felmérés szerint a gyerekek kedvenc nyári programjai a strandolás (Illusztráció) Forrás: Shuttertock / Készítette: FamVeld

A nyárra szánt szabadtéri játékok (pl. biciklik, hinta, homokozó) beszerzése jellemzően májusban indul, a strandcikkvásárlás pedig az első nagy meleg beköszöntével kezdődik, idén ez a június 4. hetére esett.

- mondta el Gyaraki Dávid, a Regio Játék marketingvezetője.

A felmérés szerint a gyerekek kedvenc nyári programjai a strandolás (72 százalék), a játszóterezés (69 százalék) és a kirándulás (47 százalék).

- részletezte a nyári játéktrendeket Gyaraki Dávid.

TOP5 játék a nyári szezonban a a Regio Játék értékesítési adatai szerint áruházi vásárlás esetén:

  1. LEGO Technic Land Rover Defender
  2. Családi medence
  3. LEGO BOOST Kreatív robotok
  4. Rubik kocka
  5. Diafilm vetítő filmmel, katalógussal

TOP5 játék a nyári szezonban a REGIO JÁTÉK értékesítési adatai szerint online vásárlás esetén:

  1. Csővázas medence
  2. Felfújható családi medence
  3. Kastély ugrálóvár labdahálóval
  4. Bébimedence árnyékolóval
  5. Textil úszómellény

Minden második gyermek táborozik idén

A nyári gyermekfelügyeletben a nagyszülők segítenek a legtöbbet, azonban sok család a táborozás lehetőségével is él, a felmérés alapján minden második 3 és 14 év közötti gyerek szerezhet idén tábori élményeket, akiknek 40 százaléka egy, 35 százaléka pedig két táborban is részt vehet.

– fejtette ki a marketingvezető. A táborválasztás során a biztonság és a változatos programkínálat a legfontosabb, illetve természetesen az, hogy a fiatal hova szeretne menni.

A gyerekek életében felejthetetlen lehet egy-egy jobb nyári tábor (Illusztráció) Forrás: Origo

A kutatás háttere:

A sajtóközleményben szereplő adatok a piacvezető Regio Játék saját értékesítési adatain, valamint egy 2022. június 16-23. között elvégzett online kutatáson alapulnak, melyben 2176, 14 év alatti gyermeket nevelő szülő/nagyszülő vett részt. A kutatás nem reprezentatív a teljes magyar lakosságra nézve, ugyanakkor alkalmas a magyar szülők/nagyszülők véleményének feltérképezésére.