Közel 1 millió előfizetőt veszített a Netflix, ez a legnagyobb lemondási hullám eddig

Netflix
Vágólapra másolva!
A Netflix előfizetői tábora 970 ezerrel szűkült a második negyedévben, a világ egyelőre legnagyobb streamingszolgáltatója azonban ennél - legalábbis most ezt állítják - jóval több veszteségre számított írja a BBC. 
Vágólapra másolva!

Ezzel a bejelentésével megnyugtatta a befektetőket, a cég részvényárfolyama 7 százalékos emelkedéssel reagált a kedvező előrejelzésre a keddi New York-i tőzsdezárást követő kereskedésben - írja a Világgazdaság.

Az év eddigi szakában a Netflix már 67 százalékot veszített piaci értékéből.

A társaság áprilisban azzal sokkolta a piacot, hogy az áprilistól júniusig tartó negyedévben kétmillió ügyfelet fog veszíteni, ám végül "csak" 970 ezer előfizetője pártolt el tőle, és 221 millióan hűségesek maradtak hozzá.

Illusztráció Forrás: appsprobox

Arra a kérdésre, hogy mi akadályozhatta meg az előfizetések további csökkenését, Reed Hastings, a cég vezérigazgatója ezt válaszolta: "Ha mindenképpen egyetlen dolgot kell kiemelnem, akkor azt mondanám, hogy a 'Stranger Things'" - utalt a vezető a vállalat nagy sikert arató saját gyártású sorozata új évadjára.

Ettől még tény: a vállalat 2011 óta először jelentett előfizetői veszteséget áprilisban, a hírt több száz munkahely leépítése és a részvényárfolyam meredek zuhanása követte.

A kedden bejelentett,

az előfizetők számában bekövetkezett veszteség volt a legnagyobb a vállalat történetében.

A legtöbb lemondás az Egyesült Államokban és Kanadában volt, őket követte Európa.

A Wall Streeten áprilisban már megkongatták a vészharangot, és temetni kezdték a Netflixet, amelynek hosszú távú kilátásaira sötét fellegként telepedett rá a feltörekvő konkurencia árnya: azt prognosztizálták, hogy a Disney+, a HBO Max, valamint a Warner Bros. Discovery térhódításukkal elszívják a levegőt - és az előfizetőket - a streamműfaj egyik úttörője elől.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A Netflix pozíciója akkor szilárdult meg, amikor 2020-ban lecsapott a világjárvány, és az otthon rekedt emberek, akiknek kevés más szórakozási lehetőségük volt, a streamingszolgáltató függőivé váltak. De ahogy a pandémia előtti szokások visszatértek, a Netflixnek egyre nagyobb nehézséget okoz az új regisztrálók megnyerése.