Már ott ólálkodik a medve az albérletpiacon

Ingatlan, lakás, albérlet, illusztráció, 2022, EMBERI LAKHELY ÉPÜLET épületfotó FOTÓ FOTÓTÉMA Lakóépület lakótelep utcakép város városkép
Budapest, 2021. szeptember 11. Felújított lakóházak az 1938-1941 között, fővárosi kislakásos lakótelepként épült Pongráctelepen, a X. kerület, Kőbánya Laposdűlő városrészében, a Gyöngyike utcában. A húsz lakóépületben lévő 818 lakás fürdőhelyiség nélkül létesült a munkáscsaládok számára. A bérházak mellett fürdőház, posta, rendőrőrs, fodrászat, szatócsbolt, községi élelmiszerbolt, lóhúsbolt, trafik, tejcsarnok, kocsma és mozi is helyet kapott. A telep egészét 1941-ben kerítéssel vették körül, a bejáratokat kapuval zárták (este 10 órától), a Pongrác út felőli két „főbejáratnál” még kapusszolgálat is volt. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Egy év alatt a húsz százalékot is meghaladta a budapesti albérletárak emelkedése, így júniusban átlagosan 173 ezer forintot kértek egy kiadó lakásért a fővárosban. A felpörgő infláció és a jegybanki alapkamat emelése ugyanakkor már most megágyaz a következő év albérletpiaci viszonyainak – állítja a Rentingo.com legfrissebb elemzésében. A bérleti díjból realizálható 4-6 százalékos hozam ugyanis jelentősen alatta marad az inflációnak és a lakossági állampapírhozamoknak, így bérbeadói oldalról várhatóan érdemi kínálatbővüléssel nem lehet számolni, miközben csökkenhet a fizetőképes kereslet.
Vágólapra másolva!

Az infláció felpörgésével együtt júniusban tovább folytatódott a fővárosi bérleti díjak emelkedése: a tavalyi év azonos időszakához képest több mint 20 százalék volt a drágulás, így

a bérbeadók átlagosan 173 ezer forintot kértek kiadó ingatlanjukért.

Az elmúlt években növekvő fizetések miatt a bérlők egyelőre követni tudták az áremelkedést, és immár átlagosan 166 ezer forintért kerestek kiadó lakást Budapesten, ami 23 százalékos emelkedés 2021 júniusához képest – mutat rá legfrissebb albérletpiaci elemzésében a közösségi albérletkereső platform.

Átlagos kínálati és keresleti bérleti díjak Forrás: Rentingo

A kétszámjegyű infláció és a jegybanki alapkamat emelése miatt már az év további részében is érzékelhetően nőni fog a feszültség a bérbeadói és bérlő oldal között.

A befektetők számára az inflációkövető állampapír immár kétszámjegyű hozama valós alternatívát jelent az ingatlanvásárlással szemben,

ezért a következő időszakban lassul majd a kiadó ingatlanok számának emelkedése. A bérbeadásból realizálható átlagosan 4-6 százalékos hozam ugyanis jelentősen elmarad mind az inflációtól, mind a lakossági állampapírhozamoktól, így egyre kevésbé lesz vonzó bérlakásba fektetni. Azaz a tőzsdei kereskedés lassulását és az árfolyamok mérséklődését jelző kifejezéssel élve: jön a medvepiac.

Felújított lakóházak Pongráctelepen, a X. kerület, Kőbánya Laposdűlő városrészében, a Gyöngyike utcában Forrás: MTI/Róka László

A bérből és fizetésből élőket főként az élelmiszerárak robbanásszerű emelkedése érinti érzékenyen, csökkenni fog a bérleti díjra elkölthető jövedelmük, ezért nehezebb lesz lépést tartaniuk a bérbeadók által diktált árakkal, így már a közeljövőben egyre látványosabban nyílhat az árolló a kínálati és a keresleti bérleti díjak között, feszültséget okozva ezzel az albérletpiacon.