Szerbiába érkezik az orosz Google

Android, kereső, yandex, oroszország
Vágólapra másolva!
Helyi képviseletet nyitott Belgrádban a legnagyobb orosz IT-cég, a Yandex. Saját székhellyel és egy többszáz főt foglalkoztató irodával is rendelkezik.
Vágólapra másolva!

Az orosz webböngésző 70 féle szolgáltatást nyújt. A Yandex futárszolgálata eddig is működött Szerbiában, de most bővül a kínálat, többek között e-kereskedelmi szolgáltatással és Yandex taxival is.

A cég bejegyeztette magát a szerbiai Gazdasági Nyilvántartások Ügynökségébe, tehát saját, önálló székhellyel rendelkezik ezentúl a fővárosban - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Hosszú távú céljuk a terjeszkedés, hogy Európa szerte nyissanak irodákat.

Megcáfolták a Blic korábbi hísztelését, miszerint a szankciók miatt elhagynák Oroszországot.

illusztráció

A terjszkedés folyamatos, a cégnek irodái vannak már Sanghajban, Minszkben, Berlinben és más külföldi városokban. Legutóbb - a háború kitörését követően - Jerevánban nyitottak irodát, ahol 100 főt alkalmaznak.

A háború kitörése óta tömegesen érkeznek az IT szakemberek Belgrádba, ahol a cég egy 700 fő befogadására alkalmas üzlet- és irodaközpontot bérel.

Többen már hosszútávra is berendezkedtek, házakat vettek, bérelnek a fővárosban.

A Yandex székhelye a Belgrádhoz tartozó Vracar városrészben van, az ottani alapító pedig Pjotr Popov lett, aki korábban a Yandexnél az internetes keresés, a hirdetések és felhőszolgáltatások üzletágának vezetője volt.

A cég korábbi vezérigazgatója azután mondott le posztjáról miután az Európai Unió felvette az orosz szervezetekkel és magánszemélyekkel szembeni szankciók legutóbbi listájára, az orosz narratívák terjsztése miatt. A Yandexre, mint cégre egyébként nem vonatkoznak az uniós szankciók.