Elérhetetlen az amerikai álom a fiatalok számára

Usa, Szabadság-szobor
A fotó illusztráció
Vágólapra másolva!
Egykor az amerikai álom alapja a saját tulajdonú ingatlan volt. Ez azonban mára egyre nehezebben elérhető a fiatalok számára. Noha a 40 év alattiak esetében a prioritások is megváltoztak, egy friss kutatás szerint a legnagyobb akadályt a pénz jelenti.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt időszakban gyakran felmerült az amerikai közbeszédben, mi lehet az oka annak, hogy a 40 év alatti korosztályok látványosan kisebb arányban vásárolnak ingatlant, mint a korábbi nemzedékek. Noha az Y és a Z generáció mentalitása is eltér a megelőző nemzedékekétől, egy friss kutatás szerint a legnagyobb akadályt a pénz jelenti – írja a CNBC.

A jelenleg 18 és 40 év közötti amerikai nemzedékek (vagyis az Y és a Z generáció) tagjainak jelentős része egyértelműen tervez saját ingatlant vásárolni

– derül ki a Bankrate által megrendelt YouGov kutatásból. A megkérdezettek közel háromnegyede (74 százalék) pedig továbbra is a saját tulajdonú otthont tartja az „amerikai álom" alapjának.

Érdekesség, hogy az amerikai álom elérése kapcsán a második helyre a nyugdíjas évekhez szükséges anyagi biztonság megteremtése (66 százalék) került, míg a harmadik helyre a sikeres karrier (60 százalék) ért fel. A listán előkelő helyet kapott még a gyermekvállalás (40 százalék), de a válaszadóknak csupán 35 százaléka mondta azt, hogy a főiskolai diploma kulcsfontosságú a gazdasági sikerhez.

Egyre kevesebb fiatal engedheti meg magának az amerikai álmot Forrás: AFP/2018 Getty Images/John Moore

Az ingatlanvásárlás esetében az Y generáció (az 1980 és 1995 között születettek) 65 százaléka mondta azt, hogy a siker legfőbb jele a saját tulajdonú otthon. Ez a Z generáció (az 1990 és 2010 között születettek) körében lecsökken 59 százalékra, és a sikeres karrier (60 százalék) állt az első helyen.

A kutatást március elején készítették, 2529 felnőtt bevonásával, akik közül 1397 birtokolt saját ingatlant.

Akik nem rendelkeztek saját tulajdonú ingatlannal, azok közel kétharmada viszont úgy nyilatkozott, hogy ennek legfőbb akadálya az, hogy nem engedheti meg magának a vásárlást.

A nemzedékek között annyi eltérés van, hogy míg az Y generáció tagjai a magas ingatlanárakat jelölték meg elsődleges problémaként, addig az Z generáció tagjai azt, hogy nem elég magas a fizetésük.

Az Egyesült Államokban az ingatlanpiac országszerte jelentős áremelkedéseket produkált az elmúlt két évben.

A koronavírus-járvány kezdete óta ugyanis az ingatlanárak durván 34 százalékkal emelkedtek.

Noha ez később némileg enyhült, az átlagos amerikai fiatal továbbra is csak nagyon nehezen jut saját ingatlanhoz.

A kutatásból tehát az látszik, hogy az ingatlanvásárlás oka nem elsősorban a nemzedékek közti mentalitáskülönbségben keresendő, hanem abban, hogy a 40 év alatti fiatalok sokkal nehezebb gazdasági és pénzügyi helyzettel néznek szembe, mint a szüleik és a nagyszüleik.