Továbbra is kamatmentes marad a Diákhitel 2

felvételi, egyetem, gimnázium, középiskola, oktatás, illusztráció, diákhitel
Budapest, 2020. február 2. A Diákhitel Központ Zrt. felirata a Residence 1 irodaházon, a II. kerületi Kacsa utca 15-23-ban. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A jelentősen emelkedő kamatszintek, a háborús gazdasági helyzet és a globális inflációs hatások ellenére továbbra is kamatmentes marad a Diákhitel 2, a Képzési Hitel és a Diákhitel Plusz - közölte a Diákhitel Központ hétfőn.
Vágólapra másolva!

Ugyanakkor jelezték, a szabadon felhasználható Diákhitel 1 kamata július 1-vel 4,99 százalékra - a jegybanki alapkamat alatti szintre - emelkedik, amely továbbra is a legkedvezőbb feltételekkel rendelkező szabadfelhasználású hiteltermék marad. A társaság korábbi közlése szerint 2021 decemberében a Diákhitel 1 kamata 1,99 százalékos volt.

Közölték, a szabad felhasználású Diákhitel 1 tanulmányi hónaponként akár 150 ezer forintig is igényelhető, ezáltal évi 1,5 millió forint szabad felhasználású forráshoz juthatnak a hallgatók.

Kiemelték, hogy a bármikor igényelhető és ingyenesen előtörleszthető termékek iránti kereslet az alacsony kamatoknak, a kedvező feltételeknek, valamint a 2018-ban a kormány által bevezetett családi kedvezményeknek köszönhetően évről évre emelkedik. A hitelkonstrukciók érdemi segítséget jelentenek a hallgatóknak.

A Diákhitel 1 kamata azonban 4,99 százalékra nő. Forrás: MTI/Róka László

Felidézték, hogy 2018-tól, ha egy családban a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének felét, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes diákhitel-tartozást elengedi a Diákhitel Központ. Alig három év alatt csaknem 7000 édesanyának, több mint 6 milliárd forint értékben engedték el a tartozását.

Azon ügyfeleik számára, akik eddig éltek a hitelmoratórium adta lehetőséggel, továbbra is biztosítja a Diákhitel Központ a moratóriumban való bennmaradást - olvasható a társaság közleményében.