Olyan bejelentést tett a Tesco, aminek a hazai termelők örülni fognak

Tesco
Budapest, 2018. szeptember 27. A TESCO Magyarország egyik áruházának homlokzata a főváros IX. kerületében, a Koppány utcában. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Tovább bővül a Magyar Termék védjegyekkel ellátott készítmények száma a Tesco kínálatában, a hazai eredet és az ellenőrzött minőség hangsúlyozása érdekében az üzletlánc a saját márkás árucikkein is használni fogja a védjegyet - közölte Magyar Termék Nonprofit Kft. és az áruházlánc.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint ezt is tartalmazza a stratégiai megállapodás, amelyet kedden írtak alá, hogy elősegítsék a magyar termékek népszerűsítését, a fogyasztók tudatos vásárlását.

Ma már 220 vállalat több mint 5000 terméken használja a védjegyek valamelyikét. Ezek gazdasági jelentősége óriási:

összárbevételük több mint 1700 milliárd forint, gyártóik pedig 43 ezer embert foglalkoztatnak

- idézi a közlemény Benedek Esztert, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetőjét.

A védjegy ismertsége 95,7 százalékos, a fogyasztók 84,2 százaléka pedig jellemzően a csomagoláson lévő védjegyek alapján tájékozódik a termék hazai eredetéről - tette hozzá.

A z áruházlánc árbevételének több mint 60 százaléka került vissza magyar szállítókhoz Forrás: MTI/Jászai Csaba

A Tesco eddig a különböző hazai gyártók több mint 600-féle Magyar Termék emblémás készítményét forgalmazta.

Kámán Tamás, a Tesco beszerzési igazgatójának tájékoztatása szerint

a cég 2021-ben 27.000 terméket forgalmazott, ebből több mint 21.000 hazai eredetű,

az áruházlánc árbevételének több mint 60 százaléka került vissza magyar szállítókhoz.

A Trade magazin napokban közölt magyarországi kiskereskedelmi toplistáján a Tesco a harmadik helyen áll 921,8 milliárd forintos 2021-es éves becsült bruttó forgalommal.