A koppenhágai Nomát többször is megválasztották a világ legjobb éttermének, azonban a cég ennek ellenére is veszteséges volt 2021-ben, négy év után először. Annak ellenére is, hogy a vállalat támogatást kapott a dán kormánytól a koronavírus-járvány miatt.
Az étterem 1,69 millió korona (kb. 62,3 millió forint) nettó veszteséget könyvelt el tavaly, miután 2020-ban csekély nyereséggel zárta az évet
– írja a Bloomberg a vállalat jelentése alapján. Mindezt úgy, hogy a Noma közben 10,9 millió korona állami támogatást is kapott - a kormány így kompenzálta a koronavírus-járvány miatti lezárások okozta bevételkiesést.
A dán étterem árai egyébként messze a luxus kategóriába tartoznak. A Noma személyenként 700 dollárért (kb. 262 ezer forint) kínálja a borral kiegészített zöldséges ebédmenüjét.
A Noma jelenleg vezeti a világ 50 legjobb éttermének ranglistáját, miután korábban ötször került az első helyre. Emellett három Michelin-csillaggal is rendelkezik.
A vállalkozás utoljára 2017-ben volt veszteséges, amikor René Redzepi, a Noma séfje és társtulajdonosa, felújítás miatt egy évre bezárta az éttermet.
A Noma vezetése azt tervezi, hogy ideiglenesen idén is bezárja a koppenhágai éttermét, és más országban indul turnéra
– a 2023-as visszatérés előtt.
A Noma azonban nem pesszimista a tavalyi veszteségek után. Miként közölték, a körülményekhez képest a vállalat eredménye és pénzügyi fejlődése kielégítő volt. A 2022-es évre pedig a cég a tavalyinál jobb eredményt vár.