Látványos felvételek a lovagkirály kedvenc várának felújításáról - képek

A készülő Diósgyőri Vár
Vágólapra másolva!
Közép-Európa új turisztikai központját az Épkar és az FK-Raszter építi: a Magyar Építők segítségével most fotókkal mutatjuk meg, nagyságrendileg milyen jelentős változás történt, hogy a vár visszakaphassa Nagy Lajos király korabeli fényét.
Vágólapra másolva!

Az Origo is többször írt már a diósgyőri vár fejlesztéséről, mellyel a történelem megelevenedik hazánk egyik leghíresebb várában a Modern Városok Program finanszírozásával.

A lovagkirály középkori erődítménye újjáépül, ezáltal pedig Miskolc és Északkelet-Magyarország olyan látványosságot kap, amilyen kevés van Közép-Európában.

A projekt két részre oszlik: a belső és a külső várban is zajlik a munka. A külső vár munkálatai mintegy egy év alatt elérték a 60 százalékos készültségi szintet.

A külső várban négy bástyapárt visszaépítenek eredeti középkori magasságukra, külső várteraszokat létesítenek, két szinten pedig a várfalon is végig sétálhatnak majd a látogatók a beruházás befejeztével.

Másrészt a projekt később fontos része lesz még a Királynék kertje is, melyet középkori kertészettechnikával, korhű fűszer- és gyógynövényekkel ültetnek majd be, erre – logikusan – a projekt későbbi szakaszában kerül majd sor.

Képes összeállításunkban bemutatjuk, hol tartanak most az építkezések:

Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár
Diósgyőri vár

Jelenleg a külső várat már körbe lehet járni a kazamata- és a teraszszinteken is.

A nyugati és déli bástyák is egyre jobban emelkednek, közeledik az időpont, amikor elérik végső magasságukat, így a bástyák bemutatótermei meg is kapták csillagboltozatukat. A keleti és északi oldali ikertornyok falazásával pedig most a külső terasz szintnél járnak. A külső konyhaépület falai is megépültek, és az Ernye bán torony falazását is elkezdődött.

A külső várfal lassan teljes mértékben megkapja a kőburkolatát, már csak az épülő bástyák burkolása hiányzik, hogy ez teljes legyen.

A kazamataszint födémjei, a nyugat-déli toronypár lépcsőházai, a királynék kertje, a hatszögletű torony és a nyugati terasz szerkezetépítési munkái 90 százalékban elkészültek. Emellett a kazamata szinten megvalósultak a nyugati-déli oldalon a betonaljzat munkálatai – ugyanúgy, mint a teraszok vízszigetelése.