A légitársaság mintegy teljes napos, átszállás nélküli járatai Sydneyből és Melbourne-ből Londonba és New Yorkba repülnek majd 2025 végétől, erről derültek ki most részletek.
Megerősítve az elmúlt napokban felröppent híreket,
a Qantas bejelentette az európai repülőgépgyártó Airbusszal kötött megarendelését 12 darab A350-1000-es repülőgépre.
Ezeket az úgynevezett "Project Sunrise" járatokon fogják üzemeltetni 2025-től.
A légitársaság szerint a gépek "képesek lesznek Ausztráliából közvetlenül a világ bármely más városába repülni", miközben a jelenleg a levegőben közlekedő repülőkhöz képest 25 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak majd.
Egy Qantas Airbus A350-1000 típusú repülőgép tesztrepülés közben Sydney kikötője felett
A széles törzsű repülőgépek maximum 238 utas számára tudják biztosítani a repülés élményét, a megszokottnál nagyobb utastérrel, ahol a több órás ülés monotonitása könnyedén megszakítható egy kis mozgással.
Alan Joyce vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az A350-1000-es repülőgépek kabinjainak tervezésekor kifejezetten a maximális kényelem volt a fő szempont, legyen szó akár az első- akár a turista osztályról.
A tervezett 20 órás Sydney-London járat lesz a világ leghosszabb kereskedelmi járata.
Szakértők azonban cáfolják a Qantas állítását, miszerint a non-stop járataikkal jelentősen csökkenthető lesz a gépek károsanyag-kibocsátása. Az Atmosfair adatain alapuló becslések szerint jelenleg egy átlagos oda-vissza út Sydney és London között, szingapúri megállóval, utasonként körülbelül 3.500 kilogramm széndioxid-kibocsátást eredményez.
Dr. Tony Webber, a Qantas korábbi vezető közgazdásza, aki jelenleg az Airline Intelligence kutatócsoport vezetője, és az Új-Dél-Walesi Egyetem repülési iskolájában dolgozik, elmondta, hogy az ultrahosszú távú járatok "általában egyáltalán nem túl üzemanyag-takarékosak".
Igaz, hogy a fel- és leszállások számának csökkentése kevesebb üzemanyagot éget el, de ha egy repülőgépnek 20 órán át tankolás nélkül a levegőben kell maradnia, akkor emiatt hatalmas mennyiségű üzemanyagot is magával kell vinnie. Ez a többlet-üzemanyag többletsúlyt jelent, ami viszont azzal jár, hogy összességében több üzemanyagot kell elégetni a repülés során."
Ez pedig azt eredményezné, hogy a repülőgép kevesebb rakományt és utast bírna el. Ez Webber szerint arra késztetheti a Qantas-t, hogy tágasabb üléskonfigurációt válasszon az A350-esein, mivel nem tudja maximalizálni az ülések számát a rendelkezésre álló utastérrel összhangban.
Bár a Qantas még nem közölte az ultrahosszú távú járatok költségeit, Webber azt jósolta, hogy a non-stop útvonalak legalább 300 dollárral lesznek drágábbak személyenként, és annak függvényében emelkednek, hogy az útvonal mennyi időt takarít meg az utasnak.
Bruce Thompson professzor, a Melbourne-i Egyetem Egészségtudományi Iskolájának vezetője arra figyelmeztetett, hogy
a hosszú távú repülés káros hatással lehet a fizikai és mentális egészségre is, nőhet például a mélyvénás trombózis kockázata.
Thompson szerint a légitársaság vezetősége nem végzett elég kutatást ahhoz, hogy egyértelműen meg lehessen állapítani, mennyire biztonságos a 20 órás non-stop repülés. A Qantas által megrendelt korábbi tanulmányok, amelyek a hosszú távú repülések utasélményeiről szóltak, a fedélzeten lévő edzőbiciklik és a virtuális valóság technológia alkalmazását javasolták.
Michael Kaine, a Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének nemzeti titkára kritikusan nyilatkozott a Qantas új repülőgépekre fordított kiadásairól, miután a járvány idején több ezer alkalmazott veszítette el állását.
A Qantas mintegy 2 milliárd dollárt kapott a kormánytól a koronavírus miatti bértámogatásként, közben azonban kiderült, hogy a légitársaság 2.000 földi kiszolgálói állást vitatható módon kiszervezett.
"Miközben sok kiszervezett munkavállaló még mindig a megélhetéséért küzd, a járatok rendszeresen késnek, az utasok pedig gyakran panaszkodnak arról, hogy feladott poggyászaik elvesznek, a Qantas új repülőgépekre és útvonalakra szórja a pénzt" – nyilatkozta Kaine.
Ilyen lehet az új járatok belső tere
A Qantas további 40 Airbus repülőgépet - A321XLR és A220-300-as gépeket - rendelt a belföldi üzemeltetéséhez, az első gépeket jövőre szállítják le. A megrendelések értéke a kiszivárgott hírek szerint több milliárd dollárra rúg. Bár a légitársaság azzal érvel, hogy az új repülőgépek pontos ára kereskedelmi titok, annyit mégis elárultak, hogy a standard árhoz képest jelentős kedvezményt kapnak.
A Reuters információi szerint a teljes költség 6 milliárd dollárra rúghat.
A légitársaság vezérigazgatója azonban azt állítja, hogy az új repülőgépek hatótávolsága és gazdaságossága új közvetlen útvonalak beiktatását teszi lehetővé, beleértve a regionális városok jobb kiszolgálását, mindemellett ezek az új légi közlekedési eszközök legalább 15 százalékkal csökkentik a kibocsátást, ha fosszilis üzemanyaggal üzemelnek.
Eközben a Qantas Group - amelyhez a Jetstar diszkont légitársaság is tartozik - hétfőn közzétette harmadik negyedéves pénzügyi frissítését. Bár a belföldi és néhány nemzetközi utazási piac újraéledése növelte a bevételeket, a légitársaság továbbra is jelentős veszteséget vár az idei évre. A nettó adósságállomány viszont a december végi 5,5 milliárd dollárról április végére 4,5 milliárd dollárra csökkent.