Ennyi idősek a világ milliárdosai

China Chinese Tesla CEO Elon Musk --FILE--Tesla CEO Elon Musk is pictured during a delivery ceremony at the sales center of Tesla in Jinqiao, Shanghai, China, 23 April 2014.

Tesla CEO Elon Musk and the electric car company have agreed to pay a total of
Elon Musk
Vágólapra másolva!
A milliárdosok élettörténete nagyon különböző. Vannak, akik egészen fiatalon már sikeres vállalkozók voltak, míg mások csak idősebb korukban futottak be. Egy friss kutatás megnézte, hogy oszlanak meg a világ leggazdagabb emberei generációs szempontból.
Vágólapra másolva!

A világ leggazdagabb embere, Elon Musk 12 éves korában már videójátékot fejlesztett, de Mark Zuckerberg is korán érdeklődést mutatott a programozás iránt, és szintén 12 évesen írt egy egyszerű csetprogramot. Egy másik technológiai guru, Larry Ellison (az Oracle társalapítója) azonban csak a főiskolán tanult meg programozni.

Ma mindhárman milliárdosok, három különböző korosztályból. A Visual Capitalist egy kutatás alapján összesítette, hogy oszlanak meg a világ leggazdagabb emberei, generációk szerint.

A csendes generáció

A legidősebb nemzedék az úgynevezett „csendes generáció", melynek tagjai 1928 és 1945 között születtek. Ebbe a csoportba tartozik például Warren Buffett, a Berkshire Hathaway alapítója vagy Amancio Ortega, a Zara alapítója, valamint Rupert Murdoch médiamágnás.

Ennek a nemzedéknek a tagjai elsősorban pénzügyi és befektetési tevékenységekből (15,5 százalék) vagy divatból és kiskereskedelemből (12,4 százalék) gazdagodtak meg. Az átlagos nettó vagyonuk 5,5 milliárd dollár, a legnépszerűbb lakóhelyük pedig New York.

A "baby boomer" generáció

A baby boomer (vagy bébi-bumm) nemzedék tagjai 1946 és 1964 között születtek, és

hasonlóan az előző generációhoz, elsősorban a pénzügyi szektorból (14,2 százalék) gazdagodtak meg.

Jelentősebb képviselői például Stephen Schwarzman, a Blackstone befektetési óriás alapítója, Ray Dalio, a Bridgewater Associates befektetési cég alapítója vagy R. Budi Hartono, Indonézia leggazdagabb embere.

Mellettük két európai divatipari guru, az LVMH elnöke, Bernard Arnault (2022 márciusban a világ harmadik leggazdagabb embere), és a L'Oreal társelnöke, Francoise Bettencourt-Meyers is ehhez a nemzedékhez tartozik.

Noha a baby boomer nemzedék tagjaiból csak kevesen lettek a technológiai szektor milliárdos szereplői, olyan nagy nevek is találhatók a generációban, mint Jeff Bezos vagy Bill Gates.

A generáció milliárdosainak átlagos nettó vagyona 4,6 milliárd dollár, a legnépszerűbb lakóhelyük pedig ugyancsak New York.

Az X generáció

Az X generáció az első olyan nemzedék, amelyben már a technológiai szektor (24,2 százalék) dominál a vagyongyarapodásban.

A generáció tagjai 1965 és 1980 között születtek, és körükben a pénzügyi szektor már csak a harmadik helyet (11,6 százalék) foglalja el.

A második feldolgozóipar lett 13,4 százalékkal.

Ebbe a csoportba tartozik például Elon Musk vagy a Google társalapítója, Larry Page. Szintén fontos különbség a megelőző nemzedékekhez képest, hogy az X generáció milliárdos tagjai körében a leggyakoribb lakóhelynek már Peking számít. Körükben az átlagos nettó vagyon 4,4 milliárd dollár.

Az Y generáció

Az Y generáció (vagy millenniumi generáció) tagjai körében a technológiai szektor még nagyobb aránnyal van jelen, elérve a 31 százalékot – a második a pénzügyi szektor 12,9 százalékkal. Az átlagos nettó vagyonuk 5,5 milliárd dollár, a legnépszerűbb lakóhelyük pedig az amerikai technológiai központ, San Francisco.

Az 1981 és 1996 között született nemzedékbe olyan jelentősebb szereplők tartoznak, mint Mark Zuckerberg, aki sokáig az egyetlen Y generációs tagja volt a világ 10 leggazdagabb emberének, azonban az elmúlt időszakban leszakadt az élvonalból. Mellette található még, mások mellett, Brian Chesky, az Airbnb társalapítója vagy Bobby Murphy és Evan Spiegel, a Snapchat alapítói.

Végül az összesítés kiemeli, hogy az Y generáció milliárdos tagjai között található a legtöbb nő, durván kétszer annyi (19 százalék), mint bármelyik másik nemzedékben.

Közülük is kiemelkedik például Anna Kasprzak, a dán ECCO cipőgyártó vállalat társalapítója, illetve a brazil Anne-Marie Werninghaus.

Az önerőből milliárdossá lett személyek viszont legnagyobb arányban az X generációból kerültek ki – több mint 80 százalékkal. Emellett a legtöbb USA-n kívül élő milliárdos (81 százalék) is ehhez a nemzedékhez tartozik.