Palkovics László: Meg kell erősíteni a magyarországi energiatermelést

Kardoskút, elektrolizáló rendszer alapkőletétele, Hidrogén technológia, 2022.03.18.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter
Vágólapra másolva!
Meg kell erősíteni a magyarországi energiatermelést, mert nem mindig lesz elérhető "a csövön keresztül" a gáz és az olaj, ezért az energiaellátást erősítő hatpontos programot hirdetett Palkovics László csütörtökön Zalaegerszegen.
Vágólapra másolva!

Palkovics László csütörtökön Zalaegerszegen a Greentech, Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítás, Konferencia nyitóelőadásában hangsúlyozta:

erősíteni kell az energiaszuverenitást, diverzifikálni kell az energiaellátást, növelni kell a hazai erőforrások szintjét és a megújuló energiaforrások arányát.

Szükség van az energiahálózatok optimalizálására, de kiemelt szempont az energia megfizethetősége is.

A miniszter szerint "másfél évvel ezelőttig derűsnek tűnt a világ, volt energia", ma pedig az tűnik a legfontosabb kérdésnek, hogy lehet-e tankolni a benzinkúton és van-e áram a konnektorban. "A kormány az új Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) létrehozásával azt is deklarálta, hogy nem adja fel a környezet zöldítésének célját, de válaszokat kell adni a kihívásokkal teli környezetre" - jegyezte meg.

Az energetikai kihívások között említette a miniszter, hogy Magyarország nem túl gazdag energiahordozókban, ugyanakkor megjegyezte, hogy a környező országok szinte mindegyikével, minden irányból sikerült átjárhatóvá tenni az energiavezetékeket. Hozzátette,

Emlékeztetett rá, hogy a villamosenergia ára 300 százalékkal emelkedett egy év alatt, amire az 1970-es években volt utoljára példa. A társadalom és az ipar is igényli a klímabarát megoldásokat, azonban például az áram tárolásához akkumulátorra van szükség, ennek előállítása ugyanakkor energia- és vízigényes.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter Fotó: Polyák Attila - Origo

Megemlítette, léteznek olyan innovatív technológiák, amelyekkel eddig nem foglalkoztak, mert nem tűntek fontosnak, de a megváltozott környezetben már szükség lehet rájuk. Ilyennek nevezte például a makói palagázmező kitermelését vagy a lezárt zalai olajkutak újraindítását. "Gondolkodni kell, hogy miként lehet évi 1,5 milliárd köbméterről 2,5 milliárdra emelni az éves gázkitermelésünket" - ismertette Palkovics László.

Az energiapolitikát a klímapolitika szempontrendszere is meghatározza, ennek az ellentmondásnak a megfelelő kezelését vagy feloldását is célul tűzte ki az új minisztérium - mondta, és emlékeztetett rá, hogy a régióban Magyarország foglalta először törvénybe a károsanyag-kibocsátás csökkentését, a karbonsemlegesség elérését.

A miniszter szerint a villamosenergia-hálózat fejlesztésére mostanáig nem fordítottak kellő figyelmet, nincs tárolókapacitása sem az országnak,

ma már azonban számolni lehet a hidrogénnel mint energiatárolóval és zöld módon előállítható energiaforrással,

továbbá szükség van a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbítására is.

Jelezte, hogy környezetbaráttá kívánják alakítani a Mátrai Erőművet, ahol 2025-ben leállítanák a lignittel működő blokkokat, de tartaléknak megtartanák. Ezzel együtt hidrogénnel működő erőművet és napelemparkot alakítanának ki. Utóbbi kapcsán megjegyezte azt is, hogy a jövőben a napelemparkok üzemeltetőinek legalább 30 százaléknyi tárolókapacitásról is gondoskodniuk kell.

Az ország energiaszuverenitásának erősítése érdekében mintegy 16 milliárd eurós beruházásra van szüksége az országnak, és ez a forrás "technikailag rendelkezésre áll", az "Európai Unióval zajlanak a tárgyalások, hogy mikor juthatunk hozzá" - jegyezte meg Palkovics László.

Kitért arra is, hogy újból foglalkozni kell a "kritikus energiahordozók és nyersanyagok" magyarországi kitermelésének lehetőségeivel. Eddig a technológia drága volt, nem lett volna versenyképes, de mára ez sok esetben megváltozott, továbbá nagyobb hangsúlyt kell fektetni a hulladékok feldolgozására mint nyersanyag- és energiaforrásra.