Kiderült, hogy miért emelkednek jobban a női ruhák árai a férfi darabokénál

vásárlás fiatal nő divat trend
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Királyságban a női ruházati cikkek árai az elmúlt öt év során majdnem kétszer gyorsabban növekedtek, mint a bérek. A világjárvány lecsengése óta a „bosszúból való költekezés" vált uralkodóvá a női divat világában, ennek tudható be az is, hogy az olyan keresett termékek árai, mint például a farmernadrágé, hatalmas emelkedésbe kezdtek – írja a SkyNews.
Vágólapra másolva!

Habár a döbbenetes méreteket öltő áremelkedést a szigetországban mindenhol megérzik, ennek eloszlása sok esetben nagyon egyenlőtlen. A Sky News a Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) adataira támaszkodva kiderítette, hogy a nők az olyan kategóriákban, mint a ruházati cikkek és a tisztálkodási szerek, nagyobb áremelkedéssel szembesülnek férfitársaiknál.

Elszabadult a nőknek szánt termékek ára

A Sky News bizonyítékul felhozza a hivatal összesítését:

míg a női ruházati cikkek ára az elmúlt öt évben 37 százalékkal, a férfi ruházati cikkeké csupán 25 százalékkal nőtt.

Ezzel összefüggésben viszont a jövedelmek 2017 óta jóval kisebb mértékben, csak 20 százalékkal emelkedtek.

Mi a helyzet az egyéb női divatcikkek esetében? A kiegészítők vonatkozásában már nem rajzolható ki ilyen egyértelmű kép. Amíg - például - a nyakláncok öt év alatt olcsóbbak lettek, a táskákhoz 34 százalékkal drágábban juthatnak hozzá a britek.

A hagyományosan a nők által vásárolt piperecikkeknél is kiugró infláció tapasztalható. A körömlakk és a parfüm egyaránt több mint 40 százalékkal kerül többe, mint öt évvel ezelőtt.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Miért drágább a brit nőknek kínált ruházat?

Tény, hogy az emelkedő anyagköltségek és az ellátási lánc szűk keresztmetszetei miatt minden ruházati cikk drágult, ahogy az is igaz, hogy a nőket ez sokkal rosszabbul érinti. De mi állhat ennek hátterében?

Anita Balchandani, a McKinsey tanácsadó cég vezető partnere szerint az ok pofonegyszerű: a koronavírus évei alatt az emberek ritkábban mozdultak ki otthonról, kevesebbet találkoztak ismerőseikkel. Most viszont a bezártság után a nők igénylik, hogy kiöltözhessenek.

Így

a kiskereskedők a vásárlók elvesztése nélkül szinte bármeddig emelhetik áraikat.

A felmérés során kiderült az is, hogy a farmer az egyik legnépszerűbb viselet a világjárvány miatti korlátozások feloldása óta. Ezek mintegy 80 százalékkal kerülnek többe, mint 2017-ben.

A kép illusztráció Forrás: Getty Images/iStockphoto/KerkezPhotography.com/Zivica Kerkez

A divatiparról az is kiderült, hogy

a luxusszektorban az infláció több mint 25-ször magasabb, mint a tömegpiacon.

Az ilyen termékeket gyártó cégek ugyanis ezzel tudták ellensúlyozni a nyersanyagok áremelkedését, így pedig még exkluzívabbá válhattak.

Az emelkedő üzemanyag- és élelmiszerárak miatt azonban előbb-utóbb a divatcikkek iránt is csökkenni fog a kereslet. A McKinsey tanácsadó cég partnere szerint a tömegmárkákat vásárló emberek figyelmét és döntéseit a más ágazatokban, más cikkeknél tapasztalható áremelkedések fogják meghatározni. A fogyasztói hangulat az Egyesült Királyságban mostanra már visszaesett arra a szintre, ahol a zárlat kezdetén volt.