Már nem az Apple a világ legértékesebb vállalata

Ez  a 7 cég már nem kér a dolgozóitól diplomát – galéria - Apple
4, Apple: a számítástechnika egyik úttörőjének tekinthető vállalatnál már mérnöki pozícióknál is inkább a tapasztalatra támaszkodnak, mint a diplomára.
Vágólapra másolva!
Szerdán megfosztották a trónjától az Apple-t, és így az iPhone gyártója már nem a világ legértékesebb vállalata. Az új éllovas a szaúdi állami olajóriás.
Vágólapra másolva!

Az Apple szerdán elvesztette a világelső helyezését, így már nem az iPhone gyártója a legértékesebb vállalat. A Saudi Aramco olajtársaság piaci értéke ugyanis majdnem 2430 milliárd dollár volt.

Közben az Apple részvényárfolyama 5 százalékkal csökkent az amerikai kereskedési nap folyamán, vagyis a technológiai gigász értéke „mindössze" 2370 milliárd dollár volt

– írja a CNBC.

A háttérben az a piaci tendencia áll, hogy az energiaszektor részvényei általában is erősen teljesítenek manapság, miközben a befektetők széles körben adják el a technológiai papírokat. Az Apple a január 4-én elért árfolyamcsúcsa (182,94 dollár) óta már 20 százalékot esett. Szerdán a részvény 146,50 dolláron zárt.

A Saudi Aramco maga mögé szorította az Apple-t Forrás: AFP/Ian Timberlake

Ezzel párhuzamosan az Aramco szaúdi olajvállalat részvénye

idén eddig 27 százalékos erősödést produkált,

részben annak köszönhetően, hogy a cég tavalyi éves profitja több mint megduplázódott a magas olajár miatt.

Az Apple 2020-ban előzte meg a Saudi Aramcót, és vált a világ legértékesebb, tőzsdén kereskedett cégévé.