Döbbenetes bejelentés: kivezeti legendás termékét az Apple

Apple Store
Vágólapra másolva!
Több mint két évtizeddel a bemutatását követően, megszűnik az iPod. Az Apple legendás zenelejátszója korábban forradalmasította az iparágat, most azonban lezárul egy sikertörténet.
Vágólapra másolva!

Az Apple bejelentette, hogy kivezeti a híres zenelejátszóját, az iPodot. Ezzel lezárul a termék 21 éves története – írja a BBC.

Amikor 2001-ben megjelent, az iPod ezer zeneszámot tudott tárolni, de jól mutatja a fejlődést, hogy jelenleg az Apple streaming szolgáltatásán már több mint 90 millió zeneszám található meg.

Az iPodot egyébként ugyanaz a csapat tervezte, amely később az iPhone-t is, azonban az utóbbi gyorsan maga mögé szorította a zenelejátszót.

Az évek során többféle iPod modell is létezett, mint a Nano vagy a Shuffle, és a 2007-ben megjelent iPod Touch volt az utolsó széria. Az Apple utoljára 2019-ben frissítette az iPod sorozatot a 7. generációval.

Az első iPodot 2001-ben mutatták be Forrás: Getty Images/2004 Getty Images/Justin Sullivan

A vállalat bejelentése alapján a termék továbbra is kapható lesz, „amíg a készlet tart".

Noha az iPod nem az első MP3-lejátszó volt a piacon, a sajátos Apple-dizájn hatása már itt is megmutatkozott. A termék óriási sikerét jelentős részben az biztosította, hogy a versenytársakkal szemben egy kifejezetten elegáns készülékkel állt elő a technológiai óriás.

Az iparági szakértők azonban úgy látják, az iPhone 2007-es megjelenése azonnal megágyazott az iPod hanyatlásának.

Az iPhone sikere ugyanis elkerülhetetlenül magával hozta az iPod népszerűségének csökkenését.