Kiderült, mennyi volt az orosz jegybanki tartalék a háború előtt

orosz központi bank moszkvai székháza
Moszkva, 2014. december 16. Az orosz központi bank moszkvai székháza 2014. december 16-án. A jegybank az éjjel 6,50 százalékponttal 17 százalékra emelte az alapkamatot, de ez sem tudta megállítani a rubel árfolyamának további esését. (MTI/EPA/Makszim Sipenkov)
Vágólapra másolva!
Az orosz jegybank közzétette éves jelentését, amelyben kitért arra is, hogy milyen volt az orosz arany- és devizatartalék év eleji szerkezete.
Vágólapra másolva!

A jegybanki jelentés szerint az orosz tartalékok nagy része euróban volt, a külföldön tartott arany- és devizatartalék legnagyobb része pedig Kínában volt.

A jegybank éves jelentése szerint az idei év elején az arany- és devizatartalék értéke 612,9 milliárd dollár volt (ez több mint 200 ezer milliárd forint), ebből 481,4 milliárd dollár deviza, 131,5 milliárd dollár pedig arany.

A jegybank által közzétett táblázat szerint idén január 1-jén az arany- és devizatartalék 33,9 százaléka euróban, 21,5 százaléka aranyban, 17,1 százaléka jüanban, 10,9 százaléka dollárban, 6,2 százaléka angol fontban, 5,9 százaléka jenben, 3,2 százaléka kanadai dollárban, 1 százaléka ausztrál dollárban és 0,3 százaléka szingapúri dollárban volt.

Az orosz központi bank moszkvai székháza egy korábbi felvételen Forrás: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Az orosz tartalék 21,5 százaléka Oroszországban, 16,18 százaléka Kínában, 15,7 százaléka Németországban, 9,9 százaléka Franciaországban, 9,3 százaléka Japánban, 6,4 százaléka az Egyesült Államokban, 5,1 százaléka az Egyesült Királyságban, 4,3 százaléka államközi szervezeteknél, 2,7 százaléka Kanadában, 2,5 százaléka pedig Ausztriában volt elhelyezve.

Az orosz hatóságok korábban elismerték, hogy az Ukrajna ellen indított orosz háború miatt elrendelt külföldi szankciók következtében Oroszország összes tartalékának mintegy felét befagyasztották.