Ötszörösére nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma februárban

hotel szoba szálláshely vendég
A hotelszobák karanténként funkcionálnak - illusztráció
Vágólapra másolva!
A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2021 februárjához képest több mint ötszörösére nőtt, 2019 azonos hónapjához mérten 33 százalékkal csökkent, 1,089 milliót tett ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Vágólapra másolva!

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele februárban folyó áron több mint öt és félszeresére, 23 milliárd forintra emelkedett, de még így is 18,1 százalékkal maradt el a 2019-es bevételtől.

Illusztráció Forrás: Pixabay / Készítette: ming dai

A februári adatok szerint a belföldi vendégéjszakák száma 597 ezer, a külföldieké 485 ezer volt, az előbbi több mint négyszerese az egy évvel korábbinak és 26 százalékkal marad el a 2019-estől, míg az utóbbi hétszeresére nőtt éves szinten, de csaknem 40 százalékkal marad el a járvány előtti értéktől.