Újabb komphajót függesztettek fel, káosz lehet húsvétkor Dover és Calais kikötőiben

Spirit of Britain
Vágólapra másolva!
A P&O Ferries újabb hajóját tartóztatták fel, miután a felügyelők ebben az esetben is "számos hiányosságot" tapasztaltak. Mivel a társaság egyre több hajója bizonyul az utasszállítás szempontjából kockázatosnak, a forgalmas és népszerű Dover-Calais tengeri útvonal húsvét előtti megnyitása is kétségessé vált, írja a The Guardian.
Vágólapra másolva!

A brit tengerészeti és parti őrség hatósága (MCA) a Doverben állomásozó Spirit of Britain komphajó közlekedését is felfüggesztette, ami a döntésük értelmében addig nem is állhat ismét forgalomba, amíg meg nem győződtek arról, hogy a társaság hajói mindenben tökéletesen megfelelnek a kikötő által előírt követelményeknek és biztonságosan vízre nem bocsáthatóak.

A hajó feltartóztatására éppen akkor került sor, amikor a P&O Ferries a Dover és Calais közötti Csatorna-közi járatok újraindítását tervezte a húsvéti hétvégére.

A P&O Ferries, amely a Dover-i hajóforgalom kapacitásának harmadát biztosítja, azután került a címlapokra, hogy kiderült: mintegy 800 alkalmazottját videokonferencia keretében azonnali hatállyal elbocsátotta, és sokkal olcsóbb külföldi kölcsönzött munkaerővel pótolta. Ezt a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett jelentős forgalomkieséssel, és a drasztikus 100 millió fontos veszteséggel magyarázta. Ezzel pedig nemcsak az elbocsátottak, hanem a kormány és a szakszervezet dühét is kiváltotta, számos kikötőben tiltakozáshullám indult.

Spirit of Britain Forrás: Origo

A legnagyobb brit komptársaság körüli botrányt az Origo folyamatosan nyomon követi, legutóbb arról számoltunk be, hogy a polgári jogi mellett immár büntetőjogi vizsgálat is indult a társaság ellen.

A brit tengerészeti és parti őrség hatósága (MCA) azóta a P&O Ferries számos hajóját ellenőrzése alá vonta, négy esetében a közlekedésük felfüggesztése mellett döntött, közülük kettő Dover és Calais között szállította az utasokat.

Doverben, amely az európai szárazföldre irányuló közúti árufuvarozás fő útvonala, és népszerű a Franciaországba tartó nyaralók körében, az utóbbi hetekben mintegy 30 kilométeres kamionsor alakult ki, ez pedig akár jelentős késéseket is eredményezhet az élelmiszerszállításban, erről a gCaptain számolt be.

A P&O Ferries közölte, hogy továbbra is szorosan együttműködik a hatóságokkal annak érdekében, hogy minden hajóját újra üzembe helyezhessék, és "nagyon komolyan" veszi utasai és legénysége biztonságát.

A legénység a Spirit of Britain fedélzetén Forrás: AFP/Glyn Kirk

A skóciai Cairnryan és az észak-írországi Larne között közlekedő European Causewayt a múlt hónapban a személyzet képzésével kapcsolatos aggályok miatt tartották vissza. A hét elején újra ellenőrizték, és ezt követően már engedélyezték számára, hogy ismét forgalomba állhasson.

A P&O Ferries azzal vádolta az MCA-t, hogy "példátlanul szigorúan" végzi az ellenőrzéseket.

Válaszul a hatóság azt mondta, hogy minden hajó esetében "pontosan ugyanolyan szigorú módon" járnak el.

A hosszú hétvége közeledtével jelentősen megnőtt a forgalom az utakon és a tengereken is, így az MCA ellenőrzései és hajóvisszatartásai komoly fennakadásokat okoznak az érintett helyszíneken.

A múlt héten a brit vámhatóságok elismerték, hogy küzdenek a Brexit utáni kulcsfontosságú informatikai rendszer meghibásodásának megoldásával, és a járművezetők arra panaszkodtak, hogy a hibás működés miatt a Csatornán átkelni próbáló teherforgalom hosszú késésekkel jár.

A Logistics UK a húsvéti hétvége előtt a "teljes kompkapacitás gyors helyreállítására" szólított fel, hogy csökkentsék a hosszú teherautó-sorokat.