Fontos szakaszához érkezett a budai vár egyik legszebb épületének újjáépítése - galéria

Magyar Építők, építés, épít, József főhercegi, palota, újjáépítés
Vágólapra másolva!
Első nagy fordulópontjához érkezett az egykori József főhercegi palota szerkezetépítése: megkezdődött a második ütem kivitelezése. A palotát a Nemzeti Hauszmann Program keretében építik újjá, a Várkapitányság megbízásából.
Vágólapra másolva!

A Budavári Palotanegyedben, a Szent György téren található épület kivitelezésének első ütemét a Magyar Építő Zrt. 2021 júliusában kezdte meg - írja a Magyar Építők.

József Károly Lajos főherceg a XVIII. század végén épült klasszicista, úgynevezett Teleki-palotát 1902-ben Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján historizáló stílusban építtette át. Budapest 1944-es ostroma idején a nyugati homlokzatot több belövés is érte, majd ezt követően az épületet 1951-ben munkásszállóvá alakították, amely további állapotromlást eredményezett.

A képre kattintva nézze meg galériánkat a palota újjáépítési munkálatairól:

Végül 1968-ban előbb felrobbantották, majd teljesen elbontották. A 2000-es évek fordulóján kiterjedt kutatások folytak a területén, amelyek befejeztével középkori rommezőt hoztak létre.

A palota épülete kulturális, turisztikai és irodai funkciókat lát majd el vegyesen. A tervek szerint ismét látogatható lesz a főhercegi palotához tartozó kert és a neoreneszánsz stílusban épült egykori istálló is.

Az újjáépítési munkálatokról készült videó itt tekinthető meg:

Az első ütem folytatásaként, idén március elején kezdődött el az épület vasbeton szerkezetépítése, így a feladatok egy ideig párhuzamosan haladnak.

A József főhercegi palota újjáépítésének következő szakaszában kialakítják a teljes épület vasbeton szerkezetét, melyből aztán elkészülnek a látványterveken bemutatott historizáló belső helyiségek és a homlokzat is.