A V4-es együttműködés ma fontosabb, mint valaha

VARGHA Tamás
Budapest, 2022. április 27. - Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) polgári hírszerzésért felelős államtitkára beszédet mond a III. V4-Versenyjogi Konferencián a Várkert Bazárban 2022. április 27-én.
Vágólapra másolva!
A kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés a visegrádi országok között ma fontosabb, mint valaha a gazdaság minden területén, így a versenyjogban is - mondta Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) polgári hírszerzésért felelős államtitkára a V4-Versenyjogi Konferencián Budapesten szerdán.
Vágólapra másolva!

Az együttműködésnek biztos alapot nyújt, hogy Magyarország 35,5 milliárd euró értékű kereskedelmi forgalmat bonyolított le tavaly Csehországgal, Lengyelországgal és Szlovákiával - jegyezte meg Vargha Tamás. Továbbá az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás óta eltelt több mint 30 év alatt soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most; tavaly az év végén a foglalkoztatottak átlagos létszáma megközelítette a 4,7 millió főt.

Kiemelte:

A V4-ek élen járnak a beruházásokért folytatott világszintű versenyben, mind a négy ország szerepel a 12 legjelentősebb befektetési célország listáján.

A magyar export teljesítménye a meghozott gazdaságélénkítő intézkedéseknek köszönhetően 2021-ben meghaladta a 119 milliárd eurót - idézte fel. Utalt arra, hogy a kivitel kedvező adatainak is szerepe volt abban, hogy a magyar gazdaság az orosz-ukrán háború hatására nem "rendült meg".

Vargha Tamás leszögezte: a visegrádi négyek egységének a fenntartása Ukrajna megsegítése és a menekülthelyzet kezelése szempontjából is lényeges. Együttes fellépésüket jól mutatja a londoni V4-es közös nyilatkozat és az 1 millió eurós felajánlás is a visegrádi alapon keresztül - fűzte hozzá.

Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) polgári hírszerzésért felelős államtitkára beszédet mond a III. V4-Versenyjogi Konferencián a Várkert Bazárban 2022. április 27-én. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Válsághelyzetben, a járvány és a háború körülményei között felértékelődik a stabil kapcsolatok szerepe, éppen ezért a magyar V4-elnökség egyik fő céljaként a térség gazdasági erősítését határozta meg - így fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: fontos, hogy az infláció, az energiaárak és a háború okozta bizonytalanság ne döntse romba az eddig elért eredményeket.

A jövőről beszélve elmondta, hogy az országok sikeres digitalizációja nagymértékben hozzájárul majd a versenyképesség növekedéséhez.

Arra is kitért, hogy a V4-ek közötti aktív kapcsolatok jelentősége a versenyjog területén azért is egyre fontosabb, mert a határokon átnyúló befektetések, a közös vállalkozások és a termeléskihelyezések idején mind többször van szükség az összefonódások vizsgálatára. A versenykorlátozó megállapodások és az erőfölénnyel való visszaélések egyre gyakoribbak - húzta alá.

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke felszólal a III. V4-Versenyjogi Konferencián a Várkert Bazárban 2022. április 27-én. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a minisztériummal közös rendezvényen elmondta: a jelenlegi időkben, amikor a globális ellátási láncokban számos zavar figyelhető meg, különösen fontos, hogy a V4-ek versenyhatóságai hatékonyan működjenek együtt.

Hangsúlyozta:

Számos cseh, szlovák, lengyel és magyar versenyjogi példa létezik, amelyek mind hozzájárultak az uniós versenyjog fejlődéséhez.

"A kölcsönös szakmai tiszteleten nyugvó kapcsolat előnyt jelent mind a négy ország nemzeti versenyhivatala számára, amelyet a teljes régióban a családok és a vállalatok javára fordíthatunk" - összegezte a GVH elnöke.