Nőtt az export és az import értéke is 2021-ben a megelőző évihez képest

ksh
Megkezdte a hazai munkaerő-felmérés eredményeinek új módszertan szerinti közlését a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!
2021-ben a magyar export euróban számolt értéke 13,6, az importé 18,2 százalékkal haladta meg az előző évit, az exporttöbblet 1,897 milliárd euróra (718 milliárd forint) olvadt a 2020-as 5,618 milliárd  euróról (2127 milliárd forint) - közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

Decemberben az export euróban számolva 17,9 százalékkal, az import 26,6 százalékkal nőtt, az egyenleg 658 millió euróval (249 milliárd forint) romlott az egy évvel korábbihoz lépest és 378 millió euró (143 milliárd forint) deficittel zárt, ami 565 millió euróval (214 milliárd forint) rosszabb az első becslésben közöltnél.

Illusztráció Fotó / Shutterstock

A külkereskedelmi áruforgalom mérlege a múlt év második felének minden hónapját importtöbblettel zárta.