Felvásárlásról állapodott meg és növelte az Erste a nyereségét tavaly

ERSTE bank a Kálvin téren 2016 augusztus 19. bank, pénz, pénzintézet,
ERSTE bank a Kálvin téren 2016 augusztus 19.
Vágólapra másolva!
Az Erste Bank 59,2 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta a 2021-es évet. A működési bevételek 14,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, míg a költségek ettől elmaradó mértékben, 10,4 százalékkal emelkedtek. A pénzintézet tavaly elindította új digitális platformját, George-ot, emellett megállapodott a Commerzbank és a Random Capital brókercég megvásárlásáról, valamint együttműködési megállapodást kötött a Deutsche Leasing Hungariával - írják közleményükben.
Vágólapra másolva!

Eredményes évet zárt 2021-ben az Erste Bank. Elindult George, a pénzintézet új digitális platformja, amelyre tavaly február óta csaknem 800 ezer lakossági ügyfél kötött szerződést.

Az Erste megállapodott a Commerzbank Zrt. és a Random Capital Zrt. megvásárlásáról: a Commerzbank állományát tekintve 3 százalék körüli részesedéssel rendelkezik a vállalati hitelek piacán, míg a Random Capitallal közel 22 ezer értékpapírszámla és mintegy 70 milliárd forint megtakarítás érkezett az Erste kötelékébe.

A bank emellett együttműködési megállapodást kötött a Deutsche Leasing Hungariával. A partnerségnek köszönhetően az Erste és a lízingcég még hatékonyabban tudja kiszolgálni vállalati ügyfeleit, valamint tovább bővül az elérhető termékek köre.

Az Erste Bank számai is jól alakultak tavaly. A pénzintézet működési bevételei – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján 14,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a nettó kamatbevételek 19,8 százalékkal, a díj- és jutalékbevételek pedig 16,8 százalékkal emelkedtek, míg a kereskedési és konverziós bevétel 44,9 százalékkal nőtt. A működési bevételt ugyanakkor csökkentette egyes hitelek átértékelésén keletkezett veszteség. A működéssel kapcsolatos kiadások ettől elmaradó mértékben, 10,4 százalékkal nőttek egy év alatt, így a pénzintézet működési eredménye 18 százalékkal 93,9 milliárd forintra emelkedett. A költség/bevétel arány is nagyot javult: december végére 46,8 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 48,5 százalékról.

Az adózás utáni eredmény 59,2 milliárd forintra nőtt

– mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet 2021-es eredményeit bemutató sajtótájékoztatón.

Az ügyfélhitelek és kötvények állománya 2021 december végén több mint 9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az új finanszírozás volumene pedig 3 százalékkal nőtt az előző év teljesítményéhez képest. Az NPL-ráta a 2020 végi 3 százalékról 3,6 százalékra nőtt.

A lakossági területen az új kihelyezések értéke 0,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A teljes lakossági hitelállomány – részben a moratórium miatt – 12 százalékkal nőtt tavaly – ismertette Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. A lakáspiac bővülésének köszönhetően a lakáshitelek folyósítása 27 százalékkal nőtt a 2020-as eredményhez képest. A fogyasztási típusú hiteleknél a kihelyezés összességében 15 százalékkal elmaradt az előző évtől, ezen belül a személyi kölcsönök esetében a kihelyezés 27 százalékkal ugrott meg, míg a Babaváró hitel iránt csökkent a kereslet, 30 százalékkal esett vissza 2020-al összevetve. A kisvállalkozók esetében az új kihelyezés 33 százalékkal nőtt egy év alatt.

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – 2021-ben 17 százalékkal 4154 milliárd forintra nőtt.

A Random Capitallal az Erste csoportszinten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) első számú kereskedőjévé vált. Az Erste Befektetési Zrt. és a Random Capital együtt a legnagyobb forgalmat érte el a BÉT-en 2021-ben a maga 1766 milliárd forintos részesedésével.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

A megtakarításokon belül a befektetések aránya közel 60 százalék volt. Amíg az Erste Banknál a lakossági ügyfélbetétek állománya 19,3 százalékkal nőtt, addig az Erste Befektetési Zrt.-nél befektetett és kezelt vagyon 5,3 százalékkal gyarapodott. Idén további növekedésre lehet számítani, már csak azért is, mert a lakossági megtakarítások várhatóan jelentősen tovább emelkednek az egyszeri állami juttatásoknak köszönhetően. A megtakarításokon belül nőhet a befektetések aránya, mivel az utóbbi években megszokottnál magasabb infláció hatására többen fordulhatnak a nagyobb hozammal kecsegtető részvénypiacok felé. A befektetőknek idén elsősorban azokra az értékalapú cégekre érdemes figyelni, amelyek inflációs környezetben is képesek emelni áraikat, míg az egyes szektorok közül az ipar, technológia, fogyasztás és a járványhelyzet remélt lezárulásával a turizmushoz köthető iparágak lehetnek érdekes célpontok – mondta el Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A vállalati üzletágban az új hitel és kötvény kihelyezés volumene 7 százalékkal haladta meg a 2020-as teljesítményt, a kötvény- és a hitelállomány pedig együttesen 3 százalékkal nőtt egy év alatt.

A kis- és középvállalkozásoknál (kkv) a hitel- és kötvényállomány 9 százalékkal gyarapodott, míg az új kihelyezés 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit köszönhetően annak, hogy a kkv-szegmensben az ügyfél-elégedettségi mutatóban továbbra is piacvezető az Erste. Az ügyfélszám a kkv-szegmensben 5 százalékkal bővült 2021-ben, ezzel az Erste Bank – a nyilvánosan elérhető adatok szerint – a nettó ügyfélszám-növekedés alapján a második leghatékonyabb pénzintézet volt tavaly a piacon.

A kereskedelmi célú ingatlanoknál az új finanszírozás 6 százalékkal csökkent 2021-ben, míg az állomány 3 százalékkal gyarapodott egy év alatt. A nagyvállalatok és önkormányzatok esetében az új kihelyezés volumene 29 százalékkal nőtt, ugyanakkor a hitel- és kötvényállomány 3 százalékkal csökkent. A bank aktív a Nemzeti Kötvényprogramban is. Az Erste 2021-ben 7 kötvényjegyzésben vett részt, összesen több mint 51 milliárd forint értékben – tette hozzá Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.