Még öt évig bármikor felvehető a Sberbank-kártalanítás - MNB Pénzügyi sarok

Magyar Nemzeti Bank, MNB, MNB székház, Szabadság tér 9., székház
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi sarok rovatában ma a következő kérdésre keressük a választ a jegybank szakértőitől: „Férjemnek vállalati, nekem a magánszámlám volt a Sberbanknál. Betegen nem tudtam elmenni a postára az OBA-kártalanításért, nekik pedig százmillió ragadtak bent a banknál. Hogy jutunk a pénzünkhöz?" (T. Lászlóné, Kiskunhalas). Válaszol Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője.
Vágólapra másolva!

A törvény alapján az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) maximum 100 ezer eurónak megfelelő forintösszegig, a banki engedély visszavonásakor mért árfolyamon 38 millió 47 ezer forintig kártalanítja a volt Sberbank betéteseket. Ez lakossági, vállalati ügyfeleknek, egyéb szervezeteknek, és a kisebb (évi 500 ezer eurónál kisebb költségvetésű) önkormányzatoknak is jár.

A betétbiztosító kifizetését nem kell(ett) igényelni, az automatikusan jár.

Az OBA a Sberbanktól ugyanis megkapta az ügyfelek állandó lakcímeit, illetve a vállalati ügyfelek székhelyét összegző ügyféllistákat. Ez alapján a betétbiztosító tértivevényes levélben küldött személyre szóló értesítést mindenkinek a kifizetés módjáról.

Az OBA felkérésére a Magyar Posta a 200 ezer forint alatti lakossági betéteket házhoz vitte, viszi a postásokkal, míg a 2,5 millió forintnál nem nagyobb megtakarítások a postahivatalokban vehetők át. Aki nem tud személyesen elmenni, az a Magyar Postánál online vagy papíralapú meghatalmazást is adhat másnak az átvételre. A 2,5 millió forintnál nagyobb összegű magánbetéteknél a kártalanítás a Takarékbank az adott ügyfelek számára kijelölt fiókjában intézhető.

A vállalati ügyfelek 20 ezer forint követelésig az OBA-tól banki átutalással, e fölött pedig a takarékbanki fiókok segítségével történő átutalással történt, történik meg. A külföldi magánszemélyek, cégek mindegyike átutalással jut a pénzéhez.

A Sberbank logója Fotó: Csudai Sándor - Origo

Semmilyen hátrány nem éri azt, aki nem tudott időben elmenni a postára vagy a takarékbanki fiókba a kártalanítási összegéért. A Magyar Posta ugyanis 10 munkanapig tartja magánál az adott ügyfél általa megkapott kártalanítási összegét, azután pedig – ha a jogosult betétes azt nem vette fel - visszaküldi az OBA-nak. A betétbiztosítónál pedig még 5 évig mindenki hozzájuthat jogos követeléséhez.

A takarékbanki fiókoknál pedig 1 évig elérhető a pénz, utána a Takarékbank a fel nem vett összeget visszautalja az OBA-nak, és az OBA azt további 4 évig a betétes számára fenntartja. Vagyis a betétes ekkor már közvetlenük az OBA-tól jut a pénzéhez.

Az OBA kifizetési limit feletti követelések ügyét a Sberbank végelszámolója, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. (PSFN) rendezi majd. Az OBA-val ellentétben a végelszámolási eljárásba be kell jelentkezni annak a kb. ezer (jobbára vállalati) betétesnek, akinek a 38 millió 47 ezer forint kifizetése után is van még igénye a volt bankkal szemben. Nekik a PSFN tájékoztatása szerint 2022. május 3-ig postai úton hitelezői igénybejelentést kell beadniuk a végelszámolóhoz, a hitelezői igény benyújtását formanyomtatvány segíti, mely a PSFN honlapján szintén elérhető magyar és angol nyelven.

A PSFN eljárásában összesíti majd a követeléseket és a bank vagyonát (ami pl. a hiteles ügyfelek törlesztőrészleteinek befizetésével is gyarapodhat), s ez alapján tájékoztatja majd folyamatosan az ügyfeleket a végelszámolás, kifizetés menetéről, esetlegesen a további eljárásrendről.

Bár a Sberbank bankként már nem működik, a végelszámoló számos volt bankfiókot megnyitott azért, hogy az érintett ügyfelek szükség esetén egyeztetni tudják számlaegyenlegüket vagy egyéb banki ügyeiket (pl. igazolások elkérése stb.). A fiókok elérhetőségéről és nyitvatartásáról a Sberbank honlapján érhetők el információk. Az OBA, a PSFN és az MNB ügyfélszolgálatai pedig folyamatosan tájékoztatják az érdeklődő ügyfeleket a tudnivalókról.

válaszolt Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője