Magyarokat is átvernek egy nemzetközi mobilos csalássorozatban

adathalászat
Computer hacker, conceptual image.
Vágólapra másolva!
Egyre gyakoribbak a különféle online átverések, amelyeknek egyetlen célja, hogy minél több pénzt nyúljanak le az emberektől. A mostanában már Magyarországon is elterjedt Dark Herring kampány is egy ilyen jellegű csalás.
Vágólapra másolva!

A virtuális bűnelkövetők eszközeiket csaknem 500 különböző alkalmazásba építették be a Google Play áruházban.

Tehát azoknak, akik Android készülékkel rendelkeznek, nagyon elővigyázatosnak kell lenniük - hívja fel a figyelmet a Promotions.hu cikke. Ezek az ismeretlen csalók már több mint 100 millió okos eszközön felütötték a fejüket. Az úgynevezett Dark Herring csapatra a Zimperium biztonsági cég figyelt fel. Megdöbbenten észlelték, hogy az egyik legnyereségesebb mobilos átverést fedezték fel.

A készítők ugyanis összesen akár több százmillió dolláros összeghez is juthattak, mivel átlagosan havi 15 dollártól fosztották meg azokat, akik bedőltek.

Illusztráció Forrás: AFP/Science Photo Library/Igor Stevanovic

Azóta a Google már intézkedett és sikeresen eltávolítottak 470 galibát okozó alkalmazást a webáruházukból.

Majdnem 70 ország androidos felhasználóit sújtották idáig a károk, amelyek között Magyarország is megtalálható.

A csalók játékokon és képszerkesztő alkalmazások által jutottak el az áldozatokhoz. A rémisztő dolog, hogy ezek a mobilos programok még a Google szűrőrendszerén is átjutottak. A gond nem a letöltéssel vagy a telepítéssel volt: használat közben küldtek rendszeresen üzenetet a felhasználóknak linkekről, amikre rákattintva előfizetés történt meg a telefonszámlába építve.

A Dark Herring kampány csaló alkalmazásainak listája itt megtekinthető.