Az egész világon egyedülálló kedvezménykártya támogatja a hazai turizmust

wellness visegrad szauna
Úszómedence, hidromasszázs medence, gyerekmedence a kicsiknek, aroma- és fényterápiás szauna várja.
Vágólapra másolva!
A belföldi turizmust élénkíti kedvezményeivel a Magyar Turizmus Kártya. Tavasztól a szektor fellendülésére számítanak.
Vágólapra másolva!

A Magyar Turizmus Kártya, a HungaryCard országos lefedettségével a világon egyedülálló módon támogatja a hazai idegenforgalmat. A programban közel ezer szolgáltató partner vesz már részt, a kártyatulajdonosok számára nem ritkák az 50–100 százalékos kedvezmények sem.

Az első kártyát 1995-ben bocsátották ki, azóta évi 18-20 ezer darabot is kiállítanak – közölte a Világgazdaság kérdésére Gál Gábor, a kiadó Hotelinfo Kft. ügyvezető igazgatója.

A térségi, a regionális és a nemzetközi városkártyák – mint a Budapest Card – elsősorban a külföldieknek szólnak, a HungaryCard célközönsége viszont kifejezetten a hazai turista.

A felhasználók számos múzeumba ingyenesen léphetnek be, és kedvenc kiállítóhelyeikre akár bérletet is válthatnak. A kijelölt szállodákban és vendéglátó egységekben 10–30 százalékos kedvezményre jogosít a kártya felmutatása. Az ügyvezető szerint a családok akár 30-40 ezer forintot is spórolhatnak egy wellnesshétvégén.

Illusztráció Forrás: Royal Club Hotel

Fél áron látogathatók a strandok, a gyógyfürdők, a színházak, a hangversenyek, a kalandparkok, a fesztiválok. Szintén fél áron lehet hozzájutni a vasút-, a busz-, a Mahart- és a Bahart-jegyekhez, valamint a nosztalgiavonatokon utazásra is érvényesíthető a kedvezmény. Az autópálya-matrica akciósan vásárolható meg a kártyával, amely a Magyar Autóklubnál kerékcserére, valamint vezetéstechnikai tréningre is felhasználható. A kártyakibocsátó partnerei között rekreációs szolgáltatást nyújtó egészségközpontok is szerepelnek.

A turizmuskártya alapcsomagját 12 ezer, a pluszt pedig 20 ezer forintos áron kínálják.

A kártya a korábbi, január 31-i lejárattal szemben most már az aktiválástól számított 365 napig érvényes, átruházható, és általában két felnőtt részére biztosítja a kedvezményeket. Az ügyvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy nem csak magánszemélyek, hanem cégek is megvásárolhatják a munkavállalóiknak a kártyát cafeteriajuttatásként.

Sokan a jelenleg forgalomban lévő kétmillió SZÉP-kártya kiegészítőjeként is használják, amely erősíti a vásárlói értéket.