Itt a bejelentés: megkezdte a teljes átállást elektromos autókra a Mercedes-Benz

ipari robot
Technicians (L) steer a industrial robot that produces lightweight vehicle components at the Mercedes-Benz plant in Hamburg, Germany, 13 July 2016. Photo: Axel Heimken/dpa
Vágólapra másolva!
A Mercedes-Benz arra számít, hogy az évtized második felére kizárólag elektromos járműveket (EV) gyártó üzemekkel fog rendelkezni, amit a piaci kereslethez rugalmasan igazodva meglévő üzemeinek a fokozatos átállításával kíván elérni.
Vágólapra másolva!

A Mercedes-Benz nem tervez kifejezetten elektromos járművek számára külön üzemeket építeni, mert az egyes gyártósorait a gyárakon belül hamarabb át lehet állítani teljesen elektromos üzemre - mondta Jörg Burzer termelési igazgató a Reutersnek adott interjúban. "Egy teljesen új elektromosjármű-gyár felépítése időbe telik. Más megközelítést választottunk" - tette hozzá.

Elmondta még, hogy az elkövetkező néhány évben már biztosan lesznek olyan gyártósorai a konszernnek, amelyek csak elektromos járműveket gyártanak.

Teljes üzemek átállítása elektromos autók gyártására pedig az évtized második felében várható.

A prémium autógyártó tavaly szeptemberben az IAA mobilitási kiállításon jelentette be EQE modelljét, amelynek a gyártását még az idén megkezdik Brémában, majd Peking következik. Az év végére jelentették be a csúcsmodell EQS és az EQE SUV-változatát, amelyek az amerikai Tuscaloosa-i üzemben futnak majd le a gyártósorról.

A Mercedes-Benz gyára Hamburgban Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Axel Heimken

A Mercedes arra számít, hogy az EQE, az E-osztály elektromos verziója 660 kilométeres hatótávolságával nagyban elősegíti majd az elektromos modellek értékesítésének a növekedését, és így felgyorsítja az átállást is az elektromos járművek gyártására. "Az EQE brémai és később pekingi felfutásával sokkal nagyobb volumenben tudunk majd szállítani" - mondta Burzer.

A Mercedes-Benz Cars tavalyi eladásainak mindössze 2,3 százaléka volt akkumulátoros elektromos jármű, a plug-in hibridekkel együtt - amelyek belsőégésű motorral és akkumulátorral is rendelkeznek - 11 százalék volt a részesedés.

A vállalat várakozásai szerint 2025-től az elektromos és hibrid elektromos autók az eladások 50 százalékát teszik majd ki, és ennek nagy hányada tisztán elektromos autó lesz.

A Mercedes idén nyolc modellre bővíti e-autó kínálatát.

A meglévő modellek mindegyike a belsőégésű motoros járműveket is gyártó üzemekben készül, az építésükhöz szükséges akkumulátorokat pedig vasúton szállítják a Sindelfingenben található főüzemből a németországi és magyarországi üzemekbe. Burzer szerint az akkumulátorok összeszerelése és gyártása a későbbiekben közelebb kerülhet az autógyárakhoz, ahogy a járművek tervezése úgy fejlődik, hogy az akkumulátorokat szorosabban integrálják az autóba.

A félvezetőhiány továbbra is akadályozza a termelést, bár nem annyira súlyos a helyzet, mint a tavalyi év második felében.

- mondta Burzer. Hozzátette, hogy az ellátási helyzetet folyamatosan felülvizsgálják.

A Mercedes-Benz a héten csütörtökön mutatja be első mérlegjelentését azóta, hogy a Daimler csoport kettévált Daimler Truckra és Mercedes-Benz csoportra. Tavaly a Mercedes-Benz márka 14 milliárd eurós korrigált üzemi eredményt ért el. Az árbevétel megtérülése így rekordmagas, 12,7 százalékos volt, és meghaladta a 10-12 százalékos célt. A negyedik negyedévben a Mercedes még 15,0 százalékos árrést is elért, és ezzel a világ legnyereségesebb autógyártói, például a Porsche vagy a Ferrari által beállított szintet tudta hozni.