Magyar bizalmi szolgáltatóval szerződött a német autópályákat üzemeltető szervezet

autópálya

Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt
M7
Vágólapra másolva!
Magyar bizalmi szolgáltatóval szerződött a német autópályákat üzemeltető szervezet az intelligens járműkommunikáció biztonságát nyújtó ún. V2X-PKI rendszer fejlesztésére, írja a Microsec közleményében. 
Vágólapra másolva!

Magyar cég, a Microsec fejlesztése teszi még biztonságosabbá a német autópályákon az intelligens rendszerekkel felszerelt gépjárművek és az érintett eszközök közötti kommunikációt.

Az e-hitelesítésre és digitális biztonsági megoldások fejlesztésére szakosodott Microsec 4 éves megbízást kapott a német autópályákat felügyelő és üzemeltető DieAutobahn vállalattól

az ún. V2X-PKI technológia biztosítására.

Az önvezető autók és a gépi intelligenciára épülő forgalomirányítás ma már egyáltalán nem utópia. A technológia még csak most bontogatja szárnyait, de belátható időn belül általánossá válhat, hogy a járművek részben vagy teljesen automatikus irányítással közlekedjenek a közutakon is.

Ma 500 ezer autó, hamarosan több millió egymással kommunikáló jármű

Már ma is számos - a statisztikák szerint több mint fél millió - olyan autó közlekedik Európa útjain, amely képes az intelligens kommunikációra a környezetével.

Ezt a kommunikációt nevezik összefoglalóan V2X - vehicletoeverything - kommunikációnak. Mindez lehetővé teszi a biztonságosabb közlekedést, és egyben azt is, hogy az autók kommunikáljanak és együttműködjenek egymással, valamint az autópálya, közútrendszer intelligens infrastruktúrájával is optimalizálva. A jövőben ez akkor működhet megfelelően, ha a járművek és az autóutak közlekedését szabályozó helyi és globális eszközök képesek egymással valós időben és folyamatosan, biztonságosan kommunikálni.

Illusztráció Forrás: NUSZ Zrt

Könnyen belátható, hogy

ebben a folyamatban az adatok védelme kulcskérdés.

Vagyis az, hogy az autók rendszerei által küldött és fogadott üzenetek tökéletes biztonságban legyenek a hackerektől, ne lehessen azokat meghamisítani, megmásítani.

A 2025-ös "modellévtől" kezdve az összes ötcsillagos törésteszttel rendelkező autónak V2X képesnek kell lennie. Az egyre okosodó autók, pedig olyan radikális módon változtathatják meg a mostani közlekedésről alkotott képet, mint ahogyan az antibiotikumok megjelenése megreformálta az egészségügyet.

Azaz a tét nem csekély: kevesebb baleset, kevesebb dugó, alacsonyabb környezetszennyezés és nagyobb biztonság. Azonban mindez, csak akkor működhet jól, ha a rendszeradatok is tökéletes biztonságban vannak." - mondta el Kraudy Roland, V2X PKI szakértő, a Microsec V2X PKI termékcsapat vezetője.

„A Microsec 24 éve foglalkozik digitális adatbiztonsággal, elektronikus adatok hitelességét és megmásíthatatlanságot biztosító ún. PKI technológiára épülő informatikai szolgáltatások fejlesztésével. Ennek egy új, de hatalmas lehetőségek előtt álló ága a gépjárművek közötti ún. V2X kommunikáció biztonságát és az ott közvetített adatok megmásíthatatlanságát garantáló V2X-PKI megoldás." - emelte ki Szabóné Endrődi Csilla, PKI szakértő, a Microsec zrt. V2X PKI területért felelős igazgatósági tagja.

„A PKI technológia segítségével, olyan digitális pecsét helyezhető el az üzeneteken, amelyet a mai technológiai adottságok mentén nem lehet feltörni. Ha feladó és a fogadó közötti „úton" valaki mégis megmásítaná az üzenetet, akkor ez a pecsét lekerül az adatcsomagról, amit a rendszerek azonnal jeleznek és közbeavatkoznak."

Az adatvezérelt közlekedés emberéleteket menthet

Szakemberek becslései szerint az egymással és a környezetükkel kommunikálni képes járművek, azaz

a V2X technológia, akár 80 százalékkal is csökkentheti a közlekedési balesetek számát,

hiszen a mesterséges intelligenciát és kifinomult szenzorokat használó járművek és IT rendszerek közbeléphetnek és segíthetnek egy-egy baleseti szituáció előtt vagy annak során. Ilyenkor, akár a másodpercek törtrésze alatt is történhet olyan beavatkozás, amellyel elkerülhető vagy enyhíthető lesz a kár.

Az, hogy az évtizedes PKI területen szerzett szaktudásunkat ezen a területen is kamatoztatni tudjuk, rendkívüli felelősség, de egyben hatalmas motiváció is számunkra. A Microsec 1984-es alapítása óta mindig is a magas szakmai színvonalra és megbízhatóságra törekedett, amelyet az is fémjelez, hogy

Az, hogy mára a világ egyik legfejlettebb autópálya és autós infrastruktúráját üzemeltető országa, Németország választott minket partnerül és bízta ránk állampolgárainak testi épségét is szavatoló rendszerének biztonságát, hatalmas siker számunkra, hiszen magyar cégként sikerült elnyernünk a világ egyik legfejlettebb országában, rendkívül magas minőségi és biztonsági követelmények mellett ezt a megbízását." - foglalta össze Szabóné Endrődi Csilla.

Egymást figyelmeztetik az autók, ha csúszós az út: ezt is tudja a V2X

Ma még lehet, nehéz elképzelni, hogy a V2X technológia milyen sok hétköznapi helyzetben a segítségünkre lehet.

Az a legnagyszerűbb talán a megoldásban, hogy láthatóvá teszi a láthatatlant

- segítségével láthatjuk azt is, amit csak mások látnak, és tudhatjuk azt is, amit mások tudnak. Például egy kamion előzése közben jellemzően nem látjuk, hogy a kamion előtt halad-e másik jármű vagy sem, ami így egy kockázatos manőver lehet. Viszont, ha egy másik jármű közli velünk az információt, lehet, hogy máris megelőztünk egy elkerülhető balesetet. Hasonlóan, most azt sem láthatjuk, ha egy kamion előtt valaki vészfékez, de ha erről azonnal információt kapunk, elkerülhetők lesznek a ráfutásos balesetek is.

Más autók tudnak nekünk jelezni akkor is, ha valahol csúszik az út, vagy váratlan akadály - például egy útra dőlt fa vagy sziklaomlás - veszélyezteti a közlekedést.

A megkülönböztető jelzéssel közeledő jármű is tud üzenetet küldeni mindenkinek, így mindenki hamarabb félre tud húzódni. Sőt, akár annak is megvan a lehetősége, hogy a jelzőlámpákat időben zöldre állítsa a saját közlekedési vonalán, például egy mentőautó, így nem kell kockázatot vállalva a piroson áthajtania.

A V2X segítségével a dugók kialakulása is megelőzhető vagy csökkenthető, hiszen a valós idejű információk alapján sokkal könnyebb megtalálni (és szükség esetén újratervezni) a lehető legjobb útvonalat. Az aktuális forgalmi adatok alapján a járművek optimalizálni tudják a sebességüket, hogy kihasználják a zöldhullámot, ezzel pedig nem csak gyorsabban érnek célba, hanem a káros anyag kibocsájtás is csökken. Tehát amellett, hogy a V2X drasztikusan csökkentheti a balesetek számát, kényelmesebbé és gyorsabbá teszi a közlekedést, és még a környezetünkre gyakorolt hatása is kedvező.