Undorító élőlényeket fotóztak le egy H&M üzletben

ágyi, poloska, ruha, twitter
ágyi, poloska, ruha, twitter
Vágólapra másolva!
Egy – már csak egykori – dolgozó megdöbbentő fotókat készített egy New York-i H&M-ben, és közzé is tette azokat. Azt azonban még csak sejteni sem merte, hogy a ruházati üzletben készített képek rövid idő alatt végigsöpörnek az interneten – és ennek következménye is lesz.
Vágólapra másolva!

– írta Twitter-posztjában a fiatal nő, aki fotókat is megosztott a döbbenetes látványról.

A Bors cikke szerint a bejegyzés egyre több felhasználóhoz jutott el, akik figyelmeztették a nőt, hogy ezek nem tetvek, hanem ágyi poloskák, és a mennyiségükből ítélve olyan komoly a probléma, hogy haladéktalanul be kellene zárni az egész üzletet.

A posztoló már nem tagja a ruházati üzlet csapatának, kirúgták. Emellett felettesei közölték vele, hogy ez egy általános probléma a cégnél, így nem fordítanak rá különösebb figyelmet. Az értesülések szerint a cég egyelőre nem reagált az egyre nagyobb közönséghez eljutó problémára.