Óriási profitról jelentett a TSMC a csiphiánynak köszönhetően

TSMC Fab 12A
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
A TSMC csipgyártó továbbra is maximálisan kiélvezi a hiánygazdaságot: a tajvani cég 6 milliárd dolláros negyedéves profitrekorddal búcsúztatta a tavalyi évet - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC) csipgyártó tavalyi negyedik negyedéves profitja 16,4 százalékkal lépte túl az egy évvel korábbi szintet és 6,01 milliárd amerikai dollárra gyarapodott. A Refinitiv elemzői konszenzusa 2,5 százalékkal volt ennél kevesebb.

Az elsősorban okostelefonokhoz, számítógépekhez és mindenféle kütyükhöz félvezetőket gyártó tajvani cég a rekordnyereségét az immár másfél évre visszatekintő globális csiphiánynak köszönheti, ami soha nem látott termeléscsökkenéshez vezetett főként a járműgyártásban, és részben az elektronikai eszközök piacán.

A tajvani TSMC pedig – mint a világ legnagyobb csipgyártója – maximálisan kihasználta e téren mutatkozó fölényét.

Árat is tudott emelni, ez is közrejátszott abban, hogy bevételét 24,1 százalékkal 15,74 milliárd dollárra tudta hizlalni.

Rekordnyereségről jelentett a vállalat Forrás: Taiwan Semiconductor Manufacturing Co., Ltd.

A vállalat vezetése szerint a csippiacon a feszültség és a hiány érdemben az idén aligha fog mérséklődni, viszont a már bejelentett és kivitelezés alatt álló hatalmas kapacitásbővítések révén jövőre már a kínálat is felnő a kereslethez, még túl is léphet rajta. Maga a TSMC tavaly egy százmilliárd amerikai dolláros beruházási programot indított, elsősorban a 5G-s mobiltechnológia, másodsorban a roppant dinamikusan fejlődő, mesterséges intelligenciát a mindennapi gyakorlatban hasznosítható eszközök kiszolgálására.

Elemzők szerint is rendkívül stabil a TSMC piaci helyzete, a Fubon Research januári jegyzetében makkegészségesnek nyilvánította céget, amely minden téren hozza az elvárásokat.

A befektetők is elégedettek vele, ezt jelzi az idei 7 százalékos árfolyam-erősödése, amellyel a TSMC megerősítette vezető helyét a legnagyobb piaci kapitalizációjú ázsiai tőzsdecégek ranglistáján.

Értéke jelenleg 618 milliárd dollárra rúg. A gyorsjelentést és a pozitív jövőképet ezúttal nem fogadta kitörő lelkesedéssel a piac, a TSMC papírjai szerény 0,15 százalékos drágulással zárták a csütörtöki kereskedést Tajpejben - írja a lap.