Levelet kapnak a NAV-tól az szja-visszatérítésre jogosultak

újszülött kisbaba csecsemő anya család
Vágólapra másolva!
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hamarosan tájékoztatót fog küldeni az arra jogosultaknak az szja-visszatérítéssel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Az Orbán Viktor miniszterelnök jegyezte kormányrendelet szövege szerint a nemzeti adóhatóság:

A rendelet szövegéből nem derül ki, mi lesz majd a tájékoztató levélben, pusztán annyi, hogy "a tájékoztatás megvalósítása, valamint az ezzel összefüggő tájékoztató levelek kiküldése érdekében az állami adó- és vámhatóság az EPDB Nyomtatási Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaságot" az adóhatóság adatfeldolgozóként a feladat elvégzésére igénybe veszi.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A rendelet alapján valószínűsíthető, hogy a levelet az szja-visszatérítésre jogosutak kapják, közülük is feltehetően azok, akiknek a jogosultságát a NAV saját hatáskörben megállapította, vagy 2021. december 31-ig a megfelelő nyilatkozatot eljuttatták az adóhatóságnak. Erre utalhat az is, hogy a kifizetés határideje meglehetősen közeli. Ahogy az adóhatóság is írja tájékoztatójában, "a NAV 2022. február 15-ig automatikusan kiutalja a visszatérítést annak a szülőnek, akinek a munkabéréből év közben a munkáltató levonja az szja-t, illetve az ekhót. Az egyéni vállalkozói, őstermelői jövedelmet szerző szülők és azok, akik az összevont adóalapba tartozó jövedelmük után maguk fizetik az szja-t, a bevallásukban kérhetik az adó-visszatérítést."

Az adóvisszatérítésről szóló kormányzati tájékoztató nem az első lenne ezek sorában. A koronavírus-járvány miatt bevezetett családvédelmi intézkedések részeként nemrég kormányzati döntés született a lakossági jelzáloghitelek kamatának fixálásáról, erről a pénzintézetek szintén tájékoztatót küldenek az érintett ügyfeleknek.