Szijjártó Péter: Folytatódik az adócsökkentésre épülő gazdaságfejlesztési stratégia

Biharkeresztes, 2022. január 18. Az építési betontermékek gyártásával foglalkozó Viastein Kft. újonnan felavatott üzeme Biharkeresztesen 2022. január 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Az elmúlt években elért gazdasági sikerek lehetővé teszik, hogy a kormány folytassa adócsökkentésre épülő gazdaságfejlesztési stratégiáját - közölte kedden a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a Viastein Kft. biharkeresztesi üzemavatásán vett részt. Az építési betontermékek gyártásával foglalkozó magyar cég beruházásának értéke 15 milliárd forint, amelyhez az állam 3,4 milliárd forint támogatást nyújtott, így segítve 220 új munkahely teremtését.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az építési betontermékek gyártásával foglalkozó Viastein Kft. üzemének felavatásán Biharkeresztesen, 2022. január 18-án Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Elmondta, hogy két nehéz éven van túl a világ, amikor

Kiemelte, hogy ebben az időszakban a hírek világszerte gyárbezárásokról, tömeges munkanélküliségről szóltak, ugyanakkor Magyarország gazdasági szempontból minden idők egyik legsikeresebb évét tudhatja maga mögött.

Az építési betontermékek gyártásával foglalkozó Viastein Kft. újonnan felavatott üzeme Biharkeresztesen, 2022. január 18-án Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Erre példaként említette, hogy tavaly megdőlt a foglalkoztatás, az exportteljesítmény és a beruházások rekordja is hazánkban, ez pedig szerinte még rendes körülmények között is komoly eredmény lenne.

- jelentette ki.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az új üzem mintegy 40 százalékban exportra fog termelni, átadása pedig újabb lendületet ad a magyar építőiparnak.

Leszögezte, hogy

az építőipar a gazdaság stratégiai ágazatává nőtte ki magát, amely 2017-ben 30 százalékkal, 2018-ban 21 százalékkal, 2019-ben 20 százalékkal növelte a teljesítményét.

Ez a bővülés tavaly novemberig 11 százalékos volt. Tájékoztatása szerint a szektorban jelenleg 380 ezren dolgoznak, nagyjából 100 ezerrel többen, mint tíz évvel ezelőtt.

"A járvány teljesen új világgazdasági korszakot nyitott, ezért az építőipar teljesítményének dinamikus javulása a lehető legjobbkor jött" - mondta a miniszter. Kitért arra is, hogy az ágazat hazai tulajdonban lévő szereplői is folyamatosan erősödnek, és mára a világpiacon is versenyképes termékeket állítanak elő.