Újabb japán nagyvállalatnál válik lehetségessé a rövidebb munkahét

Vágólapra másolva!
A Panasonic elektronikai konglomerátum a legújabb japán vállalat, amely szakítva a munkamániás kultúrával, négynapos munkahetet hirdetett az érdeklődő alkalmazottaknak. A részletekről az Insider számolt be.
Vágólapra másolva!

Yuki Kusumi, a Panasonic vezérigazgatója egy, a közelmúltban a befektetőknek tartott tájékoztatón így érvelt:

Az intenzív munkakultúrájáról ismert Japánban a vállalati munkásélet annyira könyörtelen, hogy

egyre gyakrabban hallani a túlhajszoltság miatt bekövetkezett halálesetekről.

A munka és a magánélet egyensúlyának javítása érdekében a japán kormány már tavaly júniusban tanácsolta a vállalatoknak, hogy tegyék lehetővé a munkavállalóik számára a négynapos munkahét választását.

A Panasonic vezetősége mindent megtesz a munkavállalói sokszínűség támogatása érdekében,

tudván, hogy sokan az elsődleges munkaviszonyuk mellett másodállásban is dolgoznak.

A Panasonic székház Japánban Forrás: Wikipedia

A vállalat a rugalmasabb munkarend felé is elmozdult.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az alkalmazottakat távmunkára ösztönzik, és lehetővé teszik számukra annak eldöntését, akarnak-e a kedvezőbb munkalehetőség érdekében a családjuk nélkül másik városba költözni - ami az országban bevett vállalati gyakorlat.

A Panasonic mellett a Shionogi gyógyszeripari cég és az Encourage Technologies rendszerfejlesztő vállalat is bevezeti áprilistól a rövidített munkahét lehetőségét.