Ezek a legdrágább Michelin-csillagos éttermek - galéria

Fine dining: az íz, illat, látvány minőségi egysége
Vágólapra másolva!
Garantáltan nem hétköznapi étterem-élményben lesz része azoknak, akik a világ legdrágább Michelin-csillagos éttermeiben foglalnak asztalt. De vajon miből is készül a legdrágább, 1740 dolláros (kb. 560 ezer forintos) menü, és milyen szolgáltatásokkal kedveskednek a vendégeiknek a világ legnevesebb, meglehetősen borsos árú vendéglátóhelyei?  A következő galériás összeállításunkban - amelyet a Világgazdaság beszámolója alapján készítettünk - ezekre is fény derül.
Vágólapra másolva!

Sokakat meglephet, hogy Japánban található a világ 10 legdrágább Michelin-csillagos éttermének fele. A szigetország vendéglátóhelyei állítólag azért drágábbak, mert a világ minden tájáról, szezonális hozzávalókat, főként a halakat és tenger gyümölcseit szolgálnak fel a vendégeknek. Így főként ezek beszerzése növeli a kiadásokat, és ebből következően az árakat.

A híres japán séf, Masaharu Morimoto, akinek 15 étterme van világszerte Tokiótól New Yorkig, a siker titkát abban látja, hogy

Számos neves szusi étteremben például csak nyolcan lehetnek bent egyszerre - és nem a koronavírus miatt. Emellett a fogások elkészítése és felszolgálása is művészi módon történik.

Az első helyezettet természetesen nem áruljuk itt el, csak galériánkban, elég legyen hozzá annyi, hogy egy mindössze 12 férőhelyes exkluzív étteremről van szó, szezonális nyitvatartással, virtuális valóság élményelemekkel, lézershowval, elfogyasztható belépőjegyekkel. A húsz fogásos, 1740 dolláros ételköltemény-sor mellé utánozhatatlan milliőt is kínálnak, ugyanis a szakácsok munkáját mérnökök, designerek, és zeneszerzők is segítik a tökéletes élmény megalkotásában. A borsos árakban viszont még nincs benne az italfogyasztás és a szervizdíj sem. Az étterem egyébként a 2021-es katalógusban nem szerepel, de néhány éve 2 Michelin-csillaggal rendelkezett.

Az alábbi galériában azokat a luxuséttermeket szedtük össze, amelyek étlapjukon a legdrágább menüsort kínálják!

Legdrágább Michelin-csillagos éttermek, 2022, Ristorante Piazza Duomo
Legdrágább Michelin-csillagos éttermek, 2022, Guy Savoy
Legdrágább Michelin-csillagos éttermek, 2022, Gion Maruyama
Legdrágább Michelin-csillagos éttermek, 2022, Kikunoi Honten
Legdrágább Michelin-csillagos éttermek, 2022, La Table de Joel Robuchon
Legdrágább Michelin-csillagos éttermek, 2022, Masa
Legdrágább Michelin-csillagos éttermek, 2022, Azabu Kadowaki
Legdrágább Michelin-csillagos éttermek, 2022, Kitcho Arashiyama Honten
Legdrágább Michelin-csillagos éttermek, 2022, Ultraviolet
Legdrágább Michelin-csillagos éttermek, 2022, Sublimotion