Az MNB összesen 35 millió forint bírságot szabott ki az egyik biztosításközvetítőre

Magyar Nemzeti Bank, MNB, MNB székház, Szabadság tér 9., székház
Vágólapra másolva!
Összesen 35 millió forint bírságot szabott ki az MNB a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft.-re a többes biztosítási ügynöki tevékenységhez kötődő jogsértések miatt. A társaság – tevékenységi engedélyével ellentétben – nem kínált kellő számú versengő biztosítási terméket ügyfeleinek, számos ponton jogsértőnek bizonyult ügyféltájékoztatási tevékenysége, és egyes adatszolgáltatásai is hibásnak bizonyultak.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korlátozott terjedelmű – elsősorban a többes biztosítási ügynöki engedélynek való megfelelésre vonatkozó – célvizsgálatot folytatott a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft.-nél, a 2018. január 1-jétől a vizsgálat lezárultáig tartó időszakot áttekintve.

A jegybank, mint pénzügyi felügyeleti hatóság megállapította, hogy a biztosításközvetítő a vizsgált időszakban ténylegesen nem többes ügynökként, hanem alapvetően egyetlen biztosító termékeit értékesítve, annak ügynökeként működött.

A nem-életbiztosítások esetében részben, míg az életbiztosításoknál egyáltalán nem teljesítette így az engedélye szerinti, többes ügynöki működésére vonatkozó alapvető jogszabályi követelményeket.

Ezzel összefüggő jogsértésként a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. nem tett eleget az összehasonlításra alkalmas termékelemzési kötelezettségének, így elmulasztotta kellő számú, egymással versengő biztosítási termék bemutatását is ügyfelei számára.

Nem gondoskodott a versengő termékek tényleges és jogszerű értékesítésének feltételét jelentő képzések, továbbképzések megtartásáról sem.

A képen a Magyar Nemzeti Bank épülete látható Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az MNB azt is megállapította, hogy több esetben eltértek a valóságtól, a többes ügynök belső nyilvántartásában rögzített adatoktól a többes ügynök által a – közhitelesnek minősülő – biztosításközvetítői nyilvántartásban rögzített, a természetes személy biztosításközvetítőkre vonatkozó egyes adatok. Emellett nem volt alkalmas a tételes, termékszintű felügyeleti ellenőrzésre a többes ügynöknek a képzésekről, továbbképzésekről vezetett belső nyilvántartása sem.

A többes ügynök adatszolgáltatásánál egyes táblákat, értékeket nem az irányadó adatszolgáltatási jogszabályokban szereplő kitöltési útmutatóknak megfelelően számított ki, adott meg. A vizsgálat feltárta továbbá, hogy a többes ügynök által a szerződéskötést megelőzően a fogyasztók részére átadott biztosításközvetítői tájékoztató nem felelt meg maradéktalanul a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A többes ügynök emellett az igényfelmérésre és az alkalmasság felmérésére vonatkozó kötelezettségeit sem a jogszabályi előírásokkal összhangban teljesítette.

Mindezek nyomán az MNB ma közzétett határozatában kötelezte a többes ügynököt a feltárt hiányosságok kijavítására, amelyekről 2022. január 31-ig írásban kell beszámolnia a jegybank részére.

A jogsértések miatt az MNB 30 millió forint felügyeleti és 5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott. A bírságösszeg mértékét enyhítette egyebek közt, hogy a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. együttműködött a vizsgálat során, s több hiányosság kapcsán már korrekciós intézkedésekről számolt be.