Ez várható 2022-ben az ingatlanpiacon

lakás ház építkezés lakótelep lakópark ingatlan illusztráció
Vágólapra másolva!
Idén is több jelentős gazdasági hatás befolyásolta a hazai ingatlan- és jelzálogpiac alakulását. Minimálbér- és kamatemelés, zöldhitel és rozsdaövezeti programindítás, otthonteremtési kedvezmények – mind-mind hozzájárultak az aktív piachoz, amely nagyságrendileg 150 ezer tranzakcióval zárhat év végén. De vajon ezek után mit hozhat 2022? A Duna House szakemberei összefoglalták várakozásaikat.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évben jelentősen átalakult az ingatlanpiac keresleti oldala. A pandémia továbbra is mindennapi életünk része, aminek következtében a vevők lakásvásárlási motivációja is jelentősen megváltozott – derül ki a Duna House közleményéből.

„Előtérbe kerültek a kertkapcsolatos ingatlanok, köztük is reneszánszát élik a zártkertek, hiszen alacsony áruk miatt jelentősen megugrott keresletük. Emellett a nyaralók értéke is tovább nőtt, a szezonalitást felváltotta az egész éves, állandó kereslet, amely egyelőre jóval magasabb, mint a kínálat, így például a balatoni ingatlanárak is egyre inkább közelítenek a fővárosiakhoz.

Idén november végéig közel 140 ezer tranzakció realizálódott a hazai ingatlanpiacon, amelynek jelentős részét az agglomerációba kiköltözők adták" – állítja Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

A Duna House szakértőinek tapasztalatai alapján a panelotthonok átlagos négyzetméterára 4-13 százalékkal növekedett a fővárosban az elmúlt egy évben, míg vidéken ez az arány 3-12 százalék közötti. A budapesti téglalakások esetében átlagosan 9-17, a vidékieknél pedig 18-28 százalékkal emelkedtek a négyzetméterárak 2020-hoz viszonyítva. Ugyanakkor az újépítésű otthonok átlagos négyzetméterára év végére meghaladta az 1 millió forintot Budapesten, ami tovább emelkedhet, főleg, ha a rozsdaövezeti területek kijelölése után megkezdődik azok rehabilitációja is. De a valóságot beárnyékolhatja a munkaerő és az építőanyagárak bizonytalan helyzete.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Mi várható 2022-ben? A Duna House vezetése szerint, az idei év tapasztalatai alapján aktív piac várható 2022-re is, amelyhez nagyságrendileg 150 ezer tranzakciót becsülnek.

A lejáró és határidős kedvezmények, mint a falusi CSOK, a zöldotthon program vagy a Babaváró pedig tovább élénkíthetik a forgalmat.

A kereslethangsúlyos piacon azonban így is további áremelkedés várható, általánosságban 5-10 százalékos, lokációtól és lakástípustól függően eltérő mértékben. „Nem érdemes kivárni a lakásvásárlással, hiszen a kamatemelés és a gazdasági helyzet nehezítheti az ingatlanszerzést.

Várhatóan a befektetések szerepe is erősödni fog, az emelkedő inflációs környezetben ugyanis a reáleszközök felértékelődnek. Keresleti bizonytalanságot csak a jövőévi választások miatti esetleges változások, illetve a Covid-19 járvány miatti 5-6. hullámok okozhatnak" – hangsúlyozta Benedikt Károly.

A jelzáloghitelezés piacán viszont a kihelyezett hitelek volumenében nagyobb a bizonytalanság, így a Duna House szakemberei -10 százalék és +10 százalék közötti sávban prognosztizálják a következő évet.

A határidős és kifutó otthonteremtési támogatások növelhetik a volument, de kérdéses, hogy a bizonytalanabb gazdasági helyzet, az emelkedő kamatkörnyezet és az országgyűlési választások utáni időszak milyen hatással lesz a keresletre. Az alacsonyabb jövedelműek hitelképessége a januártól magasabb minimálbér és garantált bérminimum miatt javulhat, de ez jelentősen nem fogja befolyásolni a kihelyezett hitelek volumenét.