Eltűntek a megfizethető ingatlanok az Egyesült Királyság kedvelt helyszínein

Vágólapra másolva!
Exeterben, a devoni székesegyházi városban egyre mélyülő lakhatási válságot okoz a lakásárak emelkedése, az Airbnb rövid távú bérbeadásának elterjedése és a növekvő szociális várólisták. A részletekről a The Guardian számolt be.
Vágólapra másolva!

Ez azt jelenti, hogy a tisztességes, megfizethető lakások bérlésének egyre kisebb az esélye.

Ilyen kivétel a YMCA Exeter munkatársainak erőfeszítése, amelynek köszönhetően 26 lakást hoztak létre egy korábbi Poundstretcher raktárépületből,

ahová a fiatalok a piaci árnál jóval olcsóbban költözhetnek be.

A lakhatási válságot tovább bonyolította, hogy Exeterhez hasonlóan számos más Egyesült Királyságbeli várost is elérte ugyanaz a probléma: egyre többen vannak ugyanis a nagyvárosokból (főleg Londonból) érkező tágabb teret és stresszmentesebb környezetet kereső ingatlanvásárlók – akik gyakran több lakást is beszereznek ugyanabban a városban.

A világjárvány miatt a fővárosból száműzöttek tömegesen válnak meg drága, ámde kicsi londoni otthonuktól, majd nagyobb ingatlanokat vásárolnak fel az ár töredékéért.

A Hamptons ingatlanügynökség legfrissebb adatai szerint a londoniak idén eddig már több mint 112.000 lakást vásároltak a fővároson kívül, ami 62 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest.

Exeter egyike azon brit városoknak, amelyek vonzzák a világjárvány miatt a fővárosból menekülő nagyobb büdzsével rendelkező angolokat.

Az ingatlanárak az észak-yorkshire-i Richmondshire-ben, a nyugat-walesi Pembrokeshire-ben és a skót határvidéken is megugrottak. Az olyan városokban, mint Exeter, szinte alig van már megfizethető áron eladó lakás.

Exeter szociális várólistája 2017 és 2020 között 47 százalékkal nőtt, és mintegy 2.600 háztartást ért el. A házárak 8,5 százalékkal emelkedtek az elmúlt évben. Eközben nő a népesség, a magán bérbeadók egyre inkább a rövid távú Airbnb megoldását részesítik előnyben a hosszabb távú bérbeadás helyett.

Exeterben azonban már évekkel ezelőtt kialakult a megfizethető lakhatási válság.

A bérbeadók ugyanis tömegével felvásárolták az elérhető ingatlanokat, amelyeket aztán jellemzően diákoknak adtak bérbe, emellett országosan visszatérő probléma, hogy a lakosság ellenzi a környező zöld mezőkön történő építkezést. Az újonnan érkező lakosok viszont hangsúlyozzák, a problémák generálása helyett céljuk, hogy a közösség részévé válhassanak, valamint különböző képességeikkel és tapasztalataikkal színesíthessék a közösség életét.

Exeter-i látkép Forrás: Wikipedia

– nyilatkozta egy tavaly ide költözött lakos.

Laura Wright, az exeteri városi tanács lakásügyekért felelős képviselője és helyettes vezetője szerint azonban

Az augusztusig eltelt egy évben a legjelentősebb lakásár növekedés a nagyvárosokon kívül, vidéken volt megfigyelhető, ilyen például Wychavon, Stratford-upon-Avon, Durham megye, Cheshire West és a nottinghamshire-i Newark and Sherwood is. Ezeken a helyeken az átlagos lakásárak egy év alatt 13 és 20 százalék között emelkedtek, miközben a várólisták az elmúlt három évben jelentősen meghosszabbodtak.

"Az emberek nagy része második otthont vásárol itt, vagy bérbe adja szerzett ingatlanját. A közép- és felsőbb osztályok azok, akik megnehezítik számunkra, hogy azokban a városokban éljünk, ahol felnőttünk" – nyilatkozta egy fiatalasszony, aki már 5 éve szerepel az exeteri szociális lakások várólistáján.