Lesz elég libacomb Márton-napon

libamáj
Illusztráció
Vágólapra másolva!
A 2020. évi madárinfluenza miatti csökkenés után, 2021-ben nőtt a levágott víziszárnyasok száma, így – a novemberi Márton-napi lakomák elengedhetetlen kísérőjeként – a libacomb idén is bőséges mennyiségben elérhető lesz. A libából készült termékek exkluzív, prémium kategóriába tartoznak, a baromfifélék közül a legmagasabb értéket képviselik. A hazai libahústermelés jelentős része exportra kerül, hízott libamáj termelésben Magyarország világelső.
Vágólapra másolva!

A baromfiágazat az ország legnagyobb termelési értékét produkáló állattenyésztési ágazata. A belföldön eladott húsok 50 százaléka csirke, pulyka, kacsa és liba. A szektor éves szinten 700 ezer tonna hús előállítására képes, ebből 400 ezret a belföldi piacokon értékesítenek. A termékek 80-85 százaléka csirke, és a maradék 15 százalékon osztozik a pulyka és a víziszárnyasok. Az ágazatban több mint 2600 mezőgazdasági termelő és 100 feldolgozó vállalkozás tevékenykedik.

A baromfihús a harmadik legnagyobb tétel a magyar agrárium kivitelében.

A hazaitól nagyban eltér az exportra kerülő 300 ezer tonna termékszerkezete; az exportnál 35-60 százalék között mozog a csirke, és 40 százalékot tesz ki a pulyka és a víziszárnyasok.

Kacsák és libák Forrás: Shutterstock

A tavalyi évben a koronavírus-járvány elhomályosította a Közép-Európát sújtó madárinfluenza visszatértét, és a leölt állatokról szóló híreket.

Idén a szigorú állategészségügyi intézkedéseknek, valamint a gazdák erőfeszítéseinek köszönhetően a lúdtermékek termelése nőtt az előző évihez képest, egyes területeken akár 60 százalék feletti mértékben is.

Érdemes tudatosítani, hogy a baromfifajok közül a liba tartásmódja biztosítja leginkább a fajnak megfelelő állatjóléti körülményeket, hiszen hasznosítási iránytól függően egész életét, illetve annak legnagyobb részét szabadban (legelőn, kifutón) tudja tölteni. Mindezeken túl a hízott máj szakszerű előállítása szerteágazó tudományos kutatások szerint nem állatkínzás! A tevékenység folyamatos állatorvosi ellenőrzés alatt áll, és a hatályos állatvédelmi törvény előírásait betartva teljesen legális tevékenység.

Tokaji aszú libamájjal Forrás: Furmint Photo/Dancsecs Ferenc

A víziszárnyas-termékek előállításának kódexe című kiadvány szerint nevelt állatok esetében a fogyasztó is biztos lehet abban, hogy a Magyarországon előállított libatermékek nemcsak ízletesek és biztonságosak, valamint jó minőségűek, de előállításuk során kiemelt figyelmet szánnak a technológia helyes betartására. A kódex kialakításánál a szerzők nemcsak többszáz éves nemzeti hagyományainkat, tradícióinkat tartották szem előtt, hanem a technológiák fejlődését, valamint a mai kor szakmai és fogyasztói elvárásait is. Ráadásul

hosszú távon csak az a termelő lehet nyereséges, aki gondoskodik az állatok jólétéről és biztosítja számukra a megfelelő körülményeket,

áll a Nemzeti Agrárkamara közleményében.