Új címletű bankjegy kerül forgalomba egyik szomszédunknál

Román Nemzeti Bank
The building of the national bank pictured in Bukarest, Romania, April 2007. Photo: Uwe Gerig
Vágólapra másolva!
Új címletű, 20 lejes bankjegyek kerülnek forgalomba Romániában december 1-jén, amelyen először lesz látható egy nő arcmása - közölte csütörtökön a Román Nemzeti Bank (BNR).
Vágólapra másolva!

A központi bank igazgatótanácsa már a nyáron döntött az új címletű bankjegy bevezetéséről. Az igazgatótanács akkor elfogadta, hogy

Ecaterina Teodoroiu első világháborús román hős képe lesz a bankjegyen.

Ezzel a gesztussal a BNR erősíteni akarja a többi európai központi bankokhoz hasonlóan a nemek közötti egyenlőséget, illetve ezáltal elismeri, hogy a román társadalomban milyen fontos szerepük van a nőknek - olvasható az igazgatótanács érvelésében.

A román nemzeti bank épülete Forrás: DPA/AFP/Uwe Gerig

Ecaterina Teodoroiu 1894 és 1917 között élt, az első világháborúban hősi érdemeket szerzett azzal, hogy előbb nővérként látta el a sebesülteket a fronton, majd ő maga is küzdött a háborúban. Végül 23 évesen vesztette életét a kelet-romániai Marasesti-i csatában.